„Ha nem jön a Covid, már anyuka lennék” – interjú Singh Vikivel

Görgényi Gabriella | 2022. Március 16.
Szinte minden napja be van táblázva, ha nem énekel vagy tanít, akkor a saját vállalkozásában dolgozik. Singh Viki az nlc-nek mesélt a mindennapjairól, a karrierjéről és a családról.

Színpadra léptél a Pilvaker jubileumi előadásán, gondolom, az elmúlt időszak eléggé húzós volt. 

Pontosan. Hétfőtől péntekig próbáltam, reggeltől estig. Még enni is alig volt időm, ráadásul mellette tanítok és ott a közös kis levesezőnk a párommal Szentendrén.

Ha nincs ennyi fellépésed, akkor hogy telik egy napod?

Általában a délelőttjeim szabadok, ilyenkor együtt reggelizünk a párommal vagy éppen jógázom, edzek, ami jól esik. Ez az énidőm. A koronavírus idején nyitottuk a vállalkozásunkat Tomival, akkor még mi dolgoztunk reggeltől estig benne. Ez mostanában is gyakran előfordul, hiszen szívesen állok be a pult mögé kiszolgálni vagy sütni-főzni. De azóta már van két alkalmazottunk, akik egyedül is nagyon jól boldogulnak.

Singh Viki és párja már öt éve vannak együtt (Fotó: Singh Viki)

Mit szóltak az emberek, amikor láttak téged a pult mögött?

Sokan odajöttek és megkérdezték, hogy miért csinálom és remélték, hogy nem hagyom abba az éneklést. Ilyenkor azt szoktam mondani, hogy mivel ezt magunknak csináljuk, ez egy saját vállalkozás, ezért szívvel-lélekkel dolgozom benne. Az egész helyet mi alakítottuk ki, barkácsoltunk, festettünk, a mi munkánk gyümölcse. Imádok főzni, kísérletezni az ételekkel. Saját brownie-receptem is van többek között, ami minden elfogultság nélkül isteni. Nagyon büszke vagyok, hogy ezt a vállalkozást életben tudtuk tartani a nehézségek ellenére is és visszük is tovább, amíg lehet.

Ha nem jön a Covid, akkor is elindítottatok volna egy vállalkozást?

Nem hiszem. Ha nincs a koronavírus, akkor már valószínűleg anyuka lennék. Pont előtte döntöttük el, hogy ideje lenne belevágni a babaprojektbe és én is úgy éreztem, felkészültem rá. De ahogy jött a vírus, ez az álmom is szertefoszlott. És bevallom, a mostani háborús helyzetben felelőtlenség lenne gyereket vállalni, ezért egy ideig biztosan nem lesz napirendi pont ez a kérdés nálunk.

Fotó: Singh Viki / Instagram

Ettől függetlenül még mindig vágysz az anyaságra?

Igen, persze. Csak arra figyelek, hogy ne vigyem bele a gyerekemet egy olyan életbe, amit én megéltem kiskoromban. Mivel apukám elhagyott minket, albérletről albérletre jártunk és alig volt pénzünk, mindig szűkölködtünk. Mi arra törekszünk a párommal, Tomival, hogy legyen egy saját házunk és akkor jöhet a családalapítás. Nem akarok terhesen azon rettegni, hogy mi lesz holnap, pláne úgy, hogy még az is megfordul a fejemben, nem hagy-e el a párom.

Ettől félsz leginkább?

Ez a legnagyobb félelmem. Anyukám által ezt megtapasztaltam és nem szeretném átélni. Szerencsére Tomi mellett tökéletes biztonságban érzem magam. Már öt éve alkotunk egy párt és mindenben számíthatok rá. Nem tudom elképzelni, hogy bármikor cserben hagyna. Ő egy olyan férfi, aki amellett, hogy hű társam, a legjobb barátom is. Imádjuk a közös munkákat, hogy együtt csináljuk a levesezőt. Olyan, mintha már házasok lennénk, annyi mindent csináltunk már együtt.

Singh Viki és párja, Tamás Szentendrén (Fotó: Olajos Piroska)

Most volt a harminchatodik születésnapod. Hogyan ünnepeltetek?

Sok fellépésem volt mostanában, ezért arra vágytam, hogy kettesben legyünk a párommal. Tavaly karanténban ünnepeltünk, most pedig otthon, család nélkül. De ez így volt tökéletes.

Őszintén válaszolsz az alakoddal kapcsolatos kérdésekre a közösségi oldaladon – hogy állsz most a diétával?

Odafigyelek arra, hogy mit eszem, sok zöldséget fogyasztok, általában hallal vagy hússal, de azért néha én is szoktam bűnözni. Pláne, ha éppen egész nap próbálok, mert akkor kell az energia. Olyankor egy-egy tábla csokit is megengedek magamnak, nem szoktam túlzásba vinni a diétát. Amire viszont mindennap időt szánok, az a mozgás. A jóga és az erősítések mellett heti kétszer Lakatos Loretta táncos óráira járok, egyszer pedig Lissák Laura és Hegyes Berci versenytánc óráira, aminek már most látom, milyen jó hatása van. Nemcsak magabiztosságot ad a színpadon, hanem azt érzem, hogy jobban táncolok, mint előtte. Néha Beyoncénak érzem magam. (nevet)

Fotó: TV2

Ha már említetted Beyoncét: szerinted miért tartanak az emberek dívának?

Valószínűleg azért, mert annak idején a Rising Starban mindig nagy dalokat énekeltem, és az Eurovíziós Dalfesztiválon is nagy estélyiben láthatott a közönség. Pedig hozzám nem ezek a dalok állnak a legközelebb. Most például rapdallal készülök és már nagyon várom a klipforgatást. Szeretném megmutatni az embereknek, hogy van más oldalam is. Nagyon élvezem ezt a stílust, alig várom, hogy a közönségem is láthassa.

Hogyan látod magad öt év múlva?

Két kép él előttem: az egyik, hogy olyan leszek, mint Carrie Bradshow, aki gyerek nélkül élvezi az életet. A másik kép pedig az, hogy szuper életet élek a párommal és a gyerekemmel. Az utóbbiban azért jobban bízom. De rengeteg tervem van a karrierem terén is, új dalok, új vállalkozás és a közösségi médiára is több időt szeretnék szánni. Annak nagyon örülnék, ha sikerülne egy saját házat vásárolni Tomival, ez mindkettőnk legnagyobb vágya jelenleg.

Exit mobile version