A Miss Balaton győztese, Balogh Eleni: „Fellendült a karrierem, mióta megnyertem a versenyt”

V.B.T. | 2022. Április 26.
Miss Balaton királynőnek lenni presztízsértékkel bír, a 2014-es győztes, Király Lili és a regnáló királynő, Balogh Eleni most elárulják, mit tanácsolnak a verseny idei indulóinak.

Király Lili évekkel ezelőtt komoly önbizalomhiánnyal küzdött, így nagyon sokáig húzta Miss Balaton jelentkezésének lehetőségét. „A határidő napján anyukámat hívtam fel, hogy nevezzen be, és telefonon menedzseltem, hogy melyik képeket válasszuk ki a jelentkezéshez – mesélte Lili, aki azt is elárulta, hogy a verseny segített neki abban, hogy megtanulja magát értékelni. – Nagyon sokat köszönhetek ennek a csapatnak. Profi az egész stáb, a fotózásokon is mindig olyan képet választottak ki, amit én is a legelőnyösebbnek éreztem.”

Fotó: Király Lili

A 2019-es győztes, Balogh Eleni is boldogon emlékszik vissza a döntőt megelőző tábor napjaira. „Egyedül az volt nehéz, hogy a felkészülés ideje alatt nem tartottam a családommal a kapcsolatot, de igazából ez sem volt nagy probléma, hiszen teljesen a versenyre tudtam koncentrálni és a Miss Balaton-család részévé váltam” – árulta el a fiatal szépség.

Mindkét lányt váratlanul érte, hogy fejére került a korona. „Nekem az is nagy meglepetés volt, hogy egyáltalán kiválasztottak a top 100-ba. Amikor az első három helyezettet hirdették ki, és kimondták a harmadik, majd a második lány nevét is, én teljesen el is engedtem a dolgot. A felvételeken látszik is, hogy amikor elhangzik a nevem, el sem indultam a koronáért, mert annyira nem számítottam rá” – mondta Lili, majd Eleni hozzátette, neki majdnem egy hétbe telt, mire felfogta, mi is történt vele pontosan. Azóta pedig nemhogy lelassult volna a lányok körül minden, néha ki sem látszanak a feladatok közül. 

„Én korábban is modellkedéssel foglalkoztam, de mióta megnyertem a versenyt ,a karrierem is fellendült, hiszen sokkal több munkát kapok és a tévés megjelenéseim száma is jócskán megnőtt” – avatott be mindennapjaiba Eleni.

Fotó: Balogh Eleni

„Az én életem is teljesen megváltozott – vette át a szót Lili. – Az augusztusi döntő után Zimány Lindával együtt utaztunk ki egy divatmárka bikinis kampányát fotózni Miamiba. Hatalmas élmény volt és rengeteg megkeresés érkezik hozzám azóta is. Ráadásul a nyeremény része volt egy autó is, ami azért nagyon nagy hatással van egy tizenkilenc éves lány életére. Idén ismét egy autóval gazdagodik majd az első helyezett.”

Sőt, a legszebb lányok a Miss Balaton család tagjaival majd egy mexikói fotózáson is részt vehetnek, a csapat ősszel Tulumba utazik majd, hogy elkészítsék a 2023-as naptár fotóit. Az idei versenyre április végéig lehet jelentkezni, így akit érdekel a megmérettetés, már nem késlekedhet sokáig.

Eleni azt mondja, hogy életre szóló barátságokat kötött a Miss Balatonnak köszönhetően, Lili pedig arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy nagyon sok szép lány önbizalomhiányos és nem meri megmérettetni magát egy ilyen versenyen, mert fél a kudarctól. „Én azt javaslom nekik, hogy bízzanak magukban és a saját álmaikban, merjenek belevágni!”

Fotó: Miss Balaton

.

Exit mobile version