Újra szerelmes Csocsesz, az énekes felesége tavaly hunyt el koronavírusban

F.C. | 2022. Május 30.
Állítja, elhunyt felesége, Gyöngyike mindig is a szívében él.

Egy évvel felesége halála után újra szerelmes Csocsesz (Kiss Attila), új párja bearanyozza a mulatós zenész mindennapjait – írja a Bors. Úgy gondolja, megérdemli a boldogságot, még ha emiatt egyes rajongói rosszallóan is néznek rá.

Csocsesz A Konyhafőnök VIP-ben bizonyított 2018-ban (Fotó: Sajtóklub)

„Az az ember, akit szerettem, mindig is a szívemben él, de szeretetre és társra mindenkinek szüksége van, én pedig kivagyok éhezve erre. (…) Nem kerestem társat, (…) egyszerűen csak hagytam magam sodródni az árral. (…) Azt hiszem, én is megérdemlem a boldogságot” – mondta a bulvárlapnak Csocsesz, aki már a közösségi oldalán is megmutatta új kedvesét, Angélát.

„Angi egy televíziós munkatárs volt és ennek köszönhetően ismerkedtünk meg annak idején. Jó barátok voltunk és néha együtt dolgoztunk, de ennél sosem volt több. Tavaly év végén időnként írásban beszélgettünk. Az utóbbi hónapokban viszont személyesen is találkoztunk és szépen lassan elkezdtünk többet érezni a másik iránt” – árulta el Csocsesz, akinek a boldogságát a gyerekei is pártolják.

Nehéz időszakon van túl Csocsesz:

Exit mobile version