Hosszú Katinka: „Nyögvenyelősen ment az egész” – még nem biztos a folytatásban a háromszoros olimpiai bajnok úszó

F.C. | 2022. Augusztus 14.
Jól tudja: ennél többre lesz szüksége, ha folytatni akarja.

A hazai rendezésű világbajnokság után Hosszú Katinka elfáradt, és nem tudott megfelelően felkészülni a Rómában zajló Európa-bajnokságra. Többek között erről beszélt a 33 éves, háromszoros olimpiai bajnok azt követően, hogy szombaton fő számában, a 400 méter vegyesen nem jutott döntőbe, ugyanis két honfitársa, a végül első és második helyezett Mihályvári-Farkas Viktória és Jakabos Zsuzsanna is megelőzte összesítésben.

Talán annyira azért nem éltem meg drámaian ezt a dolgot, mint mindenki más, ha jól hallom. Persze nagyon bosszant, és talán egy kicsit rosszul is álltam hozzá a versenyhez, de a nap végén két magyar állt a dobogón, és szép lett a vége. Én a szám után egy fél óra alatt kidühöngtem magam, és utána este én is szurkoltam a csajoknak” – mondta Hosszú, aki megjegyezte, ennél többre lesz szüksége, ha folytatni akarja.

Budapesten a világbajnokságon nagyon élveztem az úszást, annak ellenére, hogy ott sem voltam a csúcsformám közelében. A tegnapiról ez már nem mondható el, nyögvenyelősen ment az egész. Ha úszom tovább, akkor ennél jobban szeretnék felkészülni” – fogalmazott a kilencszeres nagymedencés világbajnok. Hosszú Katinka leszögezte, amennyiben úgy dönt, hogy ott akar lenni 2024-ben a párizsi olimpián, akkor minél hamarabb el kell kezdenie úgy készülni, mint régen.

Hosszú Katinka: ha úszom tovább, akkor ennél jobban szeretne felkészülni – Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

„Amit eddig kerestem, az egy kicsit az egyensúly a magánéletben, és hogy jól is érezzem magam, viszont az a helyzet, hogy ha én így készülök, akkor annak ez az eredménye. Főként arról van szó, amit az uszodán kívül csinálok. Egyszerűen nem férhet bele más, annak is arról kell szólnia, hogy a lehető legjobban felkészüljek. Ez az élsport, erre gondolunk, amikor mondjuk, mennyi lemondással jár. Ahhoz, hogy felkészüljek Párizsra, az kell, hogy ezt az életstílust folytassam” – jelentette ki az úszóklasszis. Megjegyezte: egyelőre nem mondta ki, és még nem is fogja, hogy készen áll-e erre a kétéves felkészülésre, amely során mindent félre kellene tennie, “de talán”.

(MTI)

Exit mobile version