Örökbe fogadta második gyermekét Pál Márton és Hanol Ádám

nlc | 2022. November 17.
Hivatalosan is négytagú szivárványcsaláddá váltak.

Pál Marci és Hanol Ádám a Család az család kampány idején váltak országosan ismertté. Akkoriban bezárult egy kiskapu az azonos nemű párok előtt, ami az örökbefogadást illeti. Marci és Ádám korábban már magukhoz vettek egy kisfiút, ám mindenképp szerettek volna egy második gyermeket – írja a Telex.

Hosszas jogi procedúra után nyílt örökbefogadással tudták magukhoz venni Hannát, aki a születése óta velük van. „Persze közben senkiben nem szeretnénk felesleges illúziókat kelteni, hogy meleg pároknak (vagy meleg egyedülállóknak) lehet ma itthon örökbe fogadni, mert a mi ügyünk sok szempontból egyedi és különleges” – írják legfrissebb posztjukban.

Fotó: Schumy Csaba

„Várakoztunk, de már-már lemondtunk egy második gyermekről. Majd váratlanul megkeresett minket Hanna anyukája: ő nem tudja felnevelni, de szeretne róla gondoskodni, és minket választott, hogy legyünk a szülei. (Fontos tudni, hogy a nyílt örökbefogadás során a biológiai anya/szülők dönthetik el, hogy ki nevelje fel születendő gyermekét/gyermeküket.) Ezután Hanna születéséig közösen és külön is jártunk tanácsadásra a szakszolgálathoz, ami előfeltétele a nyílt örökbefogadásnak. Ez alapján javasolták, hogy Hanna hozzánk kerülhessen, mi pedig nagyon vártuk a közelgő nagy napot” – írták, majd hozzátették, az ő történetük pozitívan zárult, de sajnos nem mindenki ilyen szerencsés.

A jó hírről szóló posztot ITT megnézheted.

Exit mobile version