Feleségével, Tóth Gabival sokszor próbálják elviccelni, amikor zaklató és gonosz üzeneteket kapnak, de legbelül azért rosszul esik, amikor ilyeneket kell olvasniuk.
Nem vagyok én sem szívbajos, írjon nekem, amit akar, de ahhoz már egy végtelenül gonosz embernek kell lenni, hogy egy gyerek halálát kívánja valaki
–mondta el a Borsnak a séf, aki elmesélte, hogy nemrég megint egy ilyen tartalmú üzenetet kapott.
Az üzenet küldője rossz helyesírással küldte el Krauszék családját „a jó büdös picsába”, lefattyúzta a gyereküket, sőt azzal fejezte be a ’gondolatait’, hogy „Halál rátok, halál a családodra”. A sztárséf a végtelenül gonosz szitkozódás ellenére humorosan reagált, azt írta válaszként, hogy „Sok volt a bejgli, Szabi?”, ettől még erős idegzet szükséges, hogy kezelni tudja az ilyen extrém megnyilvánulásokat. A gyerekük születése előtt kívánták nekik, hogy szülessen halva a kislányuk, és amikor a séf ilyet olvas, mindig elgondolkodik azon, hogy lehet valaki annyira érzéketlen és elvetemült, hogy ilyeneket írogasson. Tóth Gabival már jártak ügyvédnél, ugyanis szerették volna feljelenteni az ilyen gyalázkodókat, de azt a választ kapták, hogy a magyar jog még nincs arra felkészülve, hogy az internetes Messenger-üzenetekkel foglalkozzon. Ha valaki azzal fenyegetné, hogy meg fogja őket ölni, akkor tehetnének feljelentést, de a „Dögölj meg!” típusú üzeneteknek sajnos nem lehet ilyen következménye. Egyfajta szégyenfalként az Instagram-oldalán meg szokta mutatni ezeket az üzeneteket, és felkészült arra, hogy bármi áron megvédje a családját.