VV Márió összeveszett Lisszával: „Fel szeretném adni a játékot”

V.B.T. | 2023. Január 24.
Nem ő az első, aki a feladást fontolgatja.

VV Márió és VV Lissza már többször is összebalhéztak, de ennek ellenére kötődnek a másikhoz. A ValóVilág tegnapi adásában újra egymásnak estek, ezúttal pedig a fiú úgy érzi, ez volt az utolsó csepp a pohárban, feladja a játékot.

Fotó: RTL

„Fura, hogy egy maximalista csávótól ilyet fogtok hallani, de fel szeretném adni a játékot. Méghozzá azért, mert egy olyan mérgező kapcsolatban vagyok benne, ami igazából engem ténylegesen mérgez, és nem akarok sem a másik illetőnek rosszat, magamnak meg főleg nem. Hiába vagyok mentálisan erős, nem érzem úgy, hogy ez helytálló lenne. Tudom, hogy ez most egy nagyon váratlan fordulat, de gyerekek, ennyi voltam, ez voltam én” – mondta VV Márió a riportszobában.

Korábban egyébként Sajti is gondolkozott rajta, hogy feladja, végül pár nappal ezelőtt Barna ellen esett ki.

Exit mobile version