Elhunyt Joós László Jászai Mari-díjas színművész

S.D.V. | 2023. Május 05.
Életének 79. évében.

Joós László hosszú betegeskedés után hunyt el, a Veszprémi Petőfi Színház Örökös Tagja volt– közölte a Veszprémi Petőfi Színház. A teátrum saját halottjának tekinti, utolsó útjára május 15-én, 15.00 órakor kísérik Veszprémben, a Vámosi úti temetőben.

„Mindig is nagyon fegyelmezett  színésznek tartottam magamat – és nem is hallottam ennek ellenvéleményét. Az előadások után azt a pár deci feszültségoldót természetesen én is magamhoz vettem, de ez hozzátartozik a színházi léthez. Ám nem viselkedtem el sehol máshol, hogy színész vagyok. Nemrégiben tett felismerésem az, hogy ez bizony fogyatékosság –  és emiatt nem bírtam például Pesten maradni. El-elmentem szinkronba, rádióba olykor-olykor, ám nem éreztem jól magam. Nem kerültem bele azok vonzkörébe, akik a színészségüket minden percben hangoztatták, akik a hétköznapokon is magukon hordták a színészet stigmáit. Úgy szoktam önmagamat definiálni, hogy valójában technikus színész vagyok, mert a megközelítési pontjaim és alapjaim nem azok voltak, mint amiket általában a színészek körében tapasztaltam. Nem álltam érzelmileg elragadtatva harcos szóvivőként egy-egy gondolat, elv mellé, hanem feldolgoztam a mellette, illetve az ellene szóló érveket, és utána döntöttem” – nyilatkozta korábban Joós László.

Veszprém, 1987. május 13. Joós László Jászai Mari-díjas színész, a Veszprémi Petőfi Színház társulatának tagja Fotó: MTI / Ilovszky Béla

Exit mobile version