Amikor beszélgetünk, már több napja szakad az eső. Kihat ez a hangulatodra?
Nem nagyon. Ebben talán az is közrejátszik, hogy nemrég jöttem meg Spanyolországból, és ott bőven megkaptam a fejadagomat a napsütésből. Mondjuk, itthon szeretnék már egy kicsit kertészkedni is.
A spanyolországi házadat milyen gyakran tudod meglátogatni?
A házat kiadtam, de most is ugyanabba a városba mentem. Egy barátnőm lánybúcsúján voltunk. Imádom Esteponát, teljesen belezúgtam. Marbella és Gibraltár között találod, ott délen.
Régi álmod volt egy spanyol tengerparti ház?
A véletlen hozta így. A testvérem lakott ott két és fél évig. Aztán kiderült, hogy több ismerősöm is lakik arrafelé, egyszerűen beleszerettem a környékbe. De ez a ház elsősorban befektetés, vagyis azért vettem, hogy kiadjam. Nagy luxusnak tűnik Spanyolországban házat venni, pedig nem az. Az ottani óvárosi árak nagyjából a budapesti árakhoz hasonlítanak, talán még olcsóbbak is annál.
Fotó: Farkas Vivien
Fontos számodra, hogy a munka mellett kikapcsolódj, vagy téged a munkád is feltölt?
Szerencsés vagyok a munkámmal, mert nagyon szeretem, és ha nem így lenne, már valószínűleg nem laknék ebben az országban. Ott sajnos nem tudnám ezt a munkát végezni, ilyen szinten legalábbis biztosan nem, maximum vendéglátózhatnék. Persze, ettől még szükségem van a pihenésre és a feltöltődésre is, erre viszont nem a munkámat használom. Tehát, nem a munkám a hobbim.
Mindenki azt gondolja, hogy milyen egyszerű és nagyszerű dolgom van, hiszen csak felmegyek a színpadra és énekelek. Pedig egyáltalán nem csak ennyiből áll, de már ez a része is tud nehéz lenni.
Egy Mamma Mia-előadás a Madáchban például nagyon strapás, rendesen megizzaszt. Senki nem gondolná, de a munkánk rengeteg adminisztrációval jár. Egy sima koncertnél ott van a műsor összeállítása, a zenekar összeszedése, a dalok betanulása, a hangnemek kitalálása, a hely és a technika leszervezése. Persze, ezt nem mind én csinálom, de egy-egy fellépés előtt mindig rengeteg e-mailt kell váltani. Aztán arra is energiát kell fordítani, hogy nézzek ki a színpadon: nem állhatok fel úgy oda, hogy ápolatlan vagyok. Ráadásul én sokféle műfajban dolgozom, a színház – amiből most viszonylag kevés van – mellett mindig jönnek az új produkciók, jönnek a meghívások, amiket kezelni és egyeztetni kell.
Kiégés közelébe jutottál már?
Éreztem már ilyet, de szerencsére nem volt olyan súlyos. Ha ezt érzem, elindulok Spanyolországba. Az életem minden része meg van tervezve, be van osztva, egymást követik a próbák, előadások, fellépések és találkozók. Emiatt az igazi kikapcsolódás számomra az, ami nincs megtervezve, ami spontán.
Fotó: Madách Színház
Hogy néz ki egy átlagos napod?
Holnap például a Stúdió 11 zenekarral próbálok, mert most lesz a 60 éves jubileumi koncertjük a Müpában, utána elrohanok a dokihoz, és már indulok is Szekszárdra, útközben pedig megtanulom az ottani program fináléját. Hál’ Istennek sok helyre hívnak vendégnek. Aztán nyáron lesz egy közös koncertünk Horgas Eszterrel, arra is kell majd készülni.
Nem lenne könnyebb dolgod, ha a sok vendégeskedés helyett egy állandó repertoárral lépnél fel?
Igen, de akkor nem lenne ennyi munkám. Tudom, hogy az én utam sokkal fárasztóbb, de ha mindig ugyanazt énekelném, egy idő után borzasztóan unnám. Mindig kitalálok magamnak valami újat, igénylem az új feladatokat. Aztán persze sokszor csapok a fejemre, hogy „én hülye, ezt miért vállaltam el?” (nevet) A fellépésekkel, a stílusváltásokkal sosincs bajom, az egyetlen, ami megnehezíti az életem, az a szövegtanulás. Az mindig nehezebben ment.
Ez a beszélgetés az ötvenedik születésnapodon jelenik majd meg. Készülsz valamivel a nagy napra?
Nem, az a nap is olyan lesz, mint a többi. A menedzserem délelőttre leszervezett egy találkozót, este meg haknim lesz. Ünnepelni csak a hétvégén fogok, a párom, Bálint készül egy kis kerti ünnepéllyel. Arra a napra direkt nem vállaltam semmit, hogy legyen idő kicsit kikapcsolódni.
Jelent számodra valamit ez a kerek születésnap?
Nem nagyon foglalkozom vele, de elmenni azért nem tudok mellette. Nőként betölteni az ötvenet azért más, mint férfiként. Szerencsére makkegészséges vagyok, jó formában érzem magam, szóval igazából majdnem mindegy, hogy negyven vagyok vagy ötven. Nem nagyon érzem a különbséget. Nem szabad halogatni a döntéseket, nem kell elodázni az örömöket. Addig kell megtenni a dolgokat, amíg lehetőséged van rá. Nem tíz vagy tizenöt év múlva, hanem most.
Fotó: Farkas Vivien
Ezek szerint nem is rendelkezel bakancslistával?
Nem, de azért ha tehetném, a Grand Canyonba azonnal elmennék. A terveim többnyire utazással kapcsolatos dolgok. Például Dél-Koreába is szívesen kiruccannék a lányommal.
Szerinted mennyit értél el a pályádon abból, amiről a húszas éveidben álmodoztál?
Tíz pontból nyolc és felet adnék magamnak. Nem vagyok az a típus, aki kitűz hosszú távú célokat, és mindent megtesz azért, hogy ezek megvalósuljanak. Inkább sodródom. Jönnek a meghívások, és én megyek. Felkínálnak egy szerepet és én megcsinálom.
Sosem voltam igazán tudatos, és nem akartam hatalmas sztár sem lenni. Én csak énekelni akartam.
Az volt a vágyam, hogy musicalszínésznő legyek. Sosem éreztem a hírnév iránti vágyat. Én énekelni szeretek. Ez megadatik, úgyhogy elégedett vagyok.
És a magánéletben is elérted a céljaidat?
Na, az már kevésbé ment könnyen, de hála az égnek, már azzal is minden rendben van. Kilenc éve élek párkapcsolatban Bálinttal, és mellette végre önmagam lehetek.
Sosem szerettél volna mondjuk nagyobb családot?
Nem. Nekem ugye van egy nagylányom. Nem állítom, hogy nem lett volna jó neki egy testvér, de nem úgy alakult az élet.
Említetted, hogy egy ideje kevesebb a színházi munkád és sok az egyéb fellépésed. Véletlenül alakultak így a dolgaid, vagy szándékosan alakítottad így?
Ez az én választásom volt. Azokat a darabokat hagytam meg, amiket nagyon szeretek. Ráadásul, ha csak színházból állna az életem, szinte minden este játszanék, alig lenne időm a családomra. Persze, a lányom már nagy és külön lakik, de amikor kisebb volt, nem igazán viselte volna jól, hogy hét estéből egyet sem tölt az anyjával.
Fotó: Madách Színház
Ha eltűnne a színház az életedből, azért hiányozna?
A legtöbben engem musicalszínésznőként tartanak számon. Sokan nem is tudják, hogy ezenkívül is énekelek. Énekesnőként kevesebben tartanak számon, pedig szerintem az vagyok. De alapvetően rugalmas, alkalmazkodó embernek tartom magam, aki kifejezetten jól bírja a változásokat. Ha nem lenne, hiányozna. Most komfortosan érzem magam. Benne vagyok néhány darabban, és ez pont elég. A többi estére meg jönnek az egyéb fellépések.
Gyerekként hogy viselted, amikor a szüleid az országot járták? Vagy édesanyád otthon volt, amíg édesapád koncertezett?
Ő is ment a papával mindig. Akkoriban velünk lakott a nagymamám, és ő vigyázott rám. Érdekes, hogy ők többet dolgoztak, de valahogy más volt a beosztásuk. Ők nem voltak színházi emberek, így aztán főként hétvégéken léptek fel, viszont akkor egy este lenyomtak három-négy haknit is. Nekem általában egy estére egy fellépés jut, maximum kettő. Bár néha hétköznap is vannak koncertjeim. Az biztos, hogy nincs olyan emlékem, hogy anyuék keveset lettek volna velünk. És ha velünk voltak, akkor nagyon velünk voltak.
A fellépésekkel együtt járó sok utazást hogy viseled?
Jól ki tudom használni az időt, úgyhogy nem zavar. Általában podcastokat hallgatok, ha én vezetek, ha pedig nem én, akkor olvasok vagy horgolni is szoktam. Az egy csodálatos dolog. A turnébuszokat pedig kimondottan szeretem. A zenészekkel folyton megy a hülyéskedés.
Nem furcsa számodra, hogy még az ötvenedik szülinapodon is a szüleidről kérdeznek, és valószínűleg még a hatvanadikon is róluk fognak?
Volt, amikor tehernek éreztem, főképp az apu halála utáni egy-két évben, de akkor is elsősorban a buta kérdések miatt.
A következő tíz évben összehozod majd az önálló nagykoncertet?
Azt mindenképp, de így is elégedett vagyok azzal, ahol a pályám tart. A nagykoncert mellett pedig talán csak annyi még a szakmai álmom, hogy apunak összehozzak egy emlékkoncert-sorozatot. Ezzel kapcsolatban már folynak is megbeszélések. Nagyon szeretném, hogy ez megvalósuljon.