Havas Henrik a közösségi oldalán hosszú posztban taglalta Friderikusz Sándor Náray Tamással lefolytatott, egy héttel ezelőtti beszélgetését. A 73 éves Tanár úr ugyan elismeri a tévés kollégája szorgalmát, a tehetségét azonban megkérdőjelezi – derül ki a Facebook-bejegyzésből, amit a 24.hu szúrt ki.
„Két felkészült, alapos szakember, sajnos mind a kettő tehetségtelen – Friderikusz vendége Náray Tamás volt” – kezdi a posztját Havas, majd leírja, mit gondol az egykori tévésről. „Friderikusszal kezdem, ő a televíziózásban mindent tud abból, ami engem soha nem is érdekelt: odafigyel a díszletre, a kellékekre, gondja van a fényre és a hangra. (…) Úgy tud feltenni kérdéseket, hogy azt se tudja, miről van szó. (…) Ő szinte mindent tud a televíziózásról, amihez én hülye vagyok, csak az a kis apróság hiányzik belőle, ami viszont bennem megvan, a tehetség” – olvasható a bejegyzésben, amelyben nem kímélte Friderikuszt.
A folytatásban arról is ír Havas, hogy ő soha nem mások által előre megírt kérdéseket tett fel az interjúk során, ellentétben másokkal, mivel ő úgy gondolta: kérdezni csak ő tud. „Ha bennem annyi alázat és szorgalom lett volna, mint Friderikuszban, vagy mondjuk a Frei Tamásban, már irodalmi Nobel-díjas lennék” – írja többek közt a posztjában.