Olyan már, mint egy őszülő nagypapa – 61 éves Samy Naceri a Taxi-filmek főszerepőlje

Debreceni Andrea | 2023. Június 09.
25 év telt el az első Taxi film óta, a francia sorozat sztárja pedig azóta alaposan megváltozott. Ha nem hiszed, nézd meg a legújabb fotóját!

1998-ban mutatták be az első Taxi filmet, 2007-ben az utolsót. Akárhogy is matekozunk, az utóbbi is 16 éve volt, a szereplők felett pedig nyilván nem múlt el nyomtalanul az idő. Különösen igaz ez Samy Nacerire, a filmek sármos főszereplőjére, aki 61 évesen és ősz hajjal hódít manapság – és sajnos nem a George Clooney-féle értelemben.

Kicsit olyan, mintha a saját karikatúrája lenne, köszönhetően annak, hogy láthatóan nem tud leállni az önbarnítással. A színészt legutóbb a cannes-i filmfesztiválon kapták lencsevégre, ahol Sofia Athenával az Elemental című animációs film premierjére érkeztek.

Fotó: Getty Images/Lionel Hahn

A pár 2022-ben jött össze, és nem igazán érdekli őket a kritika, miszerint Sofia a lánya lehetne. Naceri a LA Série de Laurent Argelier podcastban így nyilatkozott:

„Igen, szerelmes vagyok. Jól vagyok. Csak szerelem lehet, mert minden reggel, amit Isten ad, boldog vagyok, hogy élek, boldog vagyok, hogy dolgozhatok, hogy harcolhatok az otthonomért, hogy építhetem azt, és emellett építhetem mindazt, amit még meg kell élnem, és amit neki meg kell még élnie.”

Botrányokat halmozva

A színész egyébként a sorozat óta is aktív, rengeteg francia filmben feltűnt az évek során. Ugyanakkor sokkal inkább botrányos viselkedése az, ami miatt gyakran hallani róla. 2003-ban droghasználat miatt nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, később 2009-ban egy rendőrnőt gázolt el, emiatt ismét meggyűlt a baja a hatóságokkal. Ugyanebben ez évben egy férfit is megszúrt, amiért szintén felelnie kellett. 2013-ben verekedésbe keveredett, amit a járókelők rögzítettek, ez egyébként nem az első alkalom volt, hogy erőszakos viselkedése kiütközött, és nem is az utolsó. 2018-ban újfent sikerült verekedésbe keverednie, de ezúttal ő volt az áldozat, koponyasérüléssel kezelték, amiből sikeresen felgyógyult.

A színész korábban Marie Guillard színésznő férje volt, kapcsolatukból egy kisfiú született, Julian Naceri, aki már 27 éves, és megszólalásig hasonlít híres édesapjára. Az alma nem esett messze a fájától, Juliant szintén a színészet érdekli, kisebb szerepekben már többször feltűnt.

Apa és fia szoros kapcsolatot ápolnak (Fotó: Getty Images/Foc Kan)

Exit mobile version