Ezért döntött úgy Anettka, hogy visszavonul a szerepléstől

nlc | 2023. Július 08.
Éveken át üde színfoltja volt a televíziózásnak, aztán egyik pillanatról a másikra eltűnt, de jó oka volt rá.

Fehér Anett, vagy ahogyan a szélesebb közönség ismeri, Anettka utoljára 2011-ben volt látható a képernyőn, az RTL Reggeli című adásában tűnt fel, majd a föld nyelte el. Teljesen visszavonult a nyilvánosságtól, így mindenkit meglepett, amikor a napokban kiderült, hogy az 50 éves műsorvezető – aki eredetileg orosz–történelem szakos tanári végzettségű, és az űrhajós karrierrel is megpróbálkozott – egy másfél éves gyermek édesanyja, és boldog házasságban él. Az információt Anettka édesanyja árulta el, aki azt is hozzátette, hogy lánya első férje, Rezső halála után nagyon nehéz időszakon ment keresztül.

Jól van és végre boldog. Rezső halála után nehezen állt talpra, de idővel új életet kezdett, távol a nyilvánosságtól. Visszament tanítani, és megismerkedett egy budapesti férfivel, akihez hozzá is ment. (…) Tavaly februárban Anettnek kisfia született. (…) A lányom régóta vágyott egy gyermekre, és most sugárzik a boldogságtól. Édesanyaként kiteljesedett az élete. (…) A férjével nagyon szeretik egymást.”

Egy ekkora tragédiát érthető módon nem lehetett egyszerű feldolgozni, Anettka ezért is döntött úgy, hogy távol marad a tévézéstől és az újságok címlapjától is. Pedig a provokatív médiaszemélyiséget nagyon sokan szerették szókimondó stílusa miatt, össze is gyűjtöttük, hogyan ismertük őt meg az évek során.

Anettka kihívó

A Budapest TV képernyőjén robbant be a köztudatba, ahol gyakran hiányos öltözékben, vagy éppen meztelenül jelent meg. (Fotó: Fotocentral/Rákosi Péter)

Anettka bőrmelltartó

A bőrmelltartó volt a védjegye. (Fotó: Fotocentral/Németh Gabriella)

Anetkka esküvője

Anettka 2005-ben az esküvőjén. Férjével, Rezsővel nagyon boldogok voltak, ismerőseik úgy nyilatkoztak, hogy soha egy hangos szó nem hangzott el közöttük. (Fotó: Fotocentral/Ványi Ákos)

Anettka és Steiner Kristóf a reptéren

2007-ben Steiner Kristóffal indultak a Rettegés Foka című reality forgatására, amit Buenos Airesben forgattak. (Fotó: Fotocentral/Szabolcs László)

Anettka bubi frizura

2009-ben ezzel a bubi frizurával hódított. Nem is emlékeztünk rá, hogy ilyen hosszúra megnövesztette a haját. (Fotó: Fotocentral/Nagy Zoltán)

Anettka a Reggeliben

2011-ben, az RTL Reggeliben. Ez az utolsó fotó, amit találtunk róla, illetve, 2014-ben még megjelent közeli barátja, Csala Zsuzsa temetésén, de az a kép nem a nyilvánosságnak szól. (Fotó: RTL Sajtóklub)

Exit mobile version