A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, Sinkó László már nyolc éve nincs velünk. Gyermekei nemrég adták el szüleik hajdani otthonát. „Miután két éve édesanyám is elment, hosszú tipródást követően a
testvéremmel meghoztuk életünk legnehezebb döntését, hogy eladjuk a családi házat,
amit egy hosszú szortírozási folyamat követett. Édesapám ruhái, relikviái, emléktárgyai még mindig ugyanott álltak, mint nyolc éve, mivel édesanyám képtelen volt ezeket elpakolni, de mi sem nyúltunk hozzá. Ám most végre szembe kellett néznünk az emlékekkel és a gyásszal” – mesélte a Blikknek.
A ritmikus sportgimnasztikázóként olimpiai hatodik
Andrea hosszú ideig válogatta át a szülei holmiját.
„az egész család múltja abban a házban volt, és olyan emléktárgyakat találtam, amelyeknek a létezéséről sem tudtunk. A szortírozás egyfelől fontos része volt a gyászfolyamatnak, és a nehézségek ellenére némiképpen felszabadított minket. Azt hiszem, a lelkem is megnyugodott. Másfelől örülök, hogy sikerült kiválogatni édesapám relikviáit, ugyanis nemrég létrehoztam egy alapítványt arra a célra, hogy
méltóképpen tudjuk őrizni a művészeti és kulturális hagyatékát.
Az a cél, hogy a munkásságához tartozó fontos tárgyak egy emlékmúzeumba kerüljenek”– mondta Andrea.