Nézz be Szoboszlai Dominik nappalijába!

S.D.V. | 2024. Február 06.
Az Éjjel-Nappal Budapest című sorozatból ismert Törőcsik Dániel posztolt pár képet a sportolóról.

Az angol élvonalbeli Liverpool magyar középpályása, Szoboszlai Dominik testét újabb varratok ékesítik a jövőben. A mellkasára készült tetoválás egy igen összetett munka: többek között a Föld térképe, néhány bolygó, és egy emberi karakter is látható a fotókon. A munkát Törőcsik Dániel készítette, aki több sztárra is varrt már. Ám nem csak ez az érdekes a közös képeiken! A bejegyzés által Szoboszlai Dominik liverpooli otthonába is betekintést nyerhetünk, akinek egy saját magát ábrázoló, életnagyságú kartonfigura foglal helyet a nappalijában. 

A magyar válogatott csapatkapitánya egyébként újra sérüléssel bajlódik, így bizonytalan ideig nem léphet pályára azok után, hogy szinte egész januárban nem tudott pályára lépni. A Liverpool labdarúgócsapata legközelebb szombat délután lép pályára a Premier League-ben. A kommentelőknek tetszik az állítólag már nem szingli Dominik új tetoválása, ám akadtak olyanok is, akik jót nevettek a focista önimádatán. 

Szoboszlai Dominik (Fotó: Michael Regan/Getty Images)

Tavaly ő lett az év sportolója

A Magyar Sportújságírók Szövetsége január elején 66. alkalommal díjazta az év legkiválóbb sportolóit, edzőit és csapatait. Az Év férfi sportolója a 23 éves Szoboszlai Dominik lett, aki a Liverpool FC alapembere, a magyar válogatott csapatkapitánya. 

Ez is érdekelhet Megnézem
Exit mobile version