A barátság törékeny dolog, legalább annyi energiát kell belefektetni, mint egy kapcsolatba ahhoz, hogy működjön. Persze nem csak ezen csúszhat el egy ilyen kötelék, erre a következő sztárbarátságok a legjobb példák, amik a szemünk előtt mentek tönkre. Úgy tűnt, sziklaszilárd alapokon nyugszanak, de végül mindegyik csúnya véget ért, és vannak, akik a mai napig nem beszélnek egymással.
Ada és Kiss Ramóna barátsága azután ment tönkre, hogy a Barátok közt színésznőjét 2016-ban együtt fotózták a Balaton Soundon a Viva műsorvezetőjének exével. Ada és a férfi négy évig voltak együtt, 2014-ben szakítottak. Bár állítólag egy félreértés volt az egész, sosem sikerült kibékülniük. (Fotó: Fotocentral/Szabolcs László)
Majka és Curtis barátságán a munkakapcsolatuk ejtett repedést. Az újpesti rapper Majka elmondása alapján nagyobb szeletet akart a tortából, azonban az tette be a kaput kettejüknek, hogy Curtis nem jelent meg egy közös fellépésükön. (Fotó: Fotocentral/TV2 Sajtószoba)
Zimány Linda és Dukai Regina még egyentetoválást is készíttetett a barátság jegyében, a kétezres évek közepén ők voltak a magyar Paris Hilton és Nicole Richie. Aztán valahogy ez a barátság is szépen kihűlt… (Fotó: Fotocentral/Schumy Csaba)
2023 májusában kezdtek arról pletykálni, hogy Kárpáti Rebeka és Sydney Van den Bosch barátsága megromlott. Bár akkor azt állították, hogy csak a túl sok elfoglaltságuk az oka, azóta is elmaradoznak a közös fotók, amik korábban mindkettejük Instagram-oldalán megtalálhatóak volt. (Fotó: Fotocentral/Schumy Csaba)
Dopeman és Majka viszonya azután kezdett elmérgesedni, hogy az egykori valóságshow-sztár zenei karrierje egyre feljebb ívelt. A nyilvános verekedéstől egészen a nyílt üzengetésig sok minden jellemezte a kapcsolatukat az elmúlt évtizedekben, csak mostanában kezdtek a kedélyek lecsillapodni. (Fotó: Fotocentral/Steindl Gabriella)
Szabó Zsófi és Sarka Kata duója is megállíthatatlannak tűnt egy időben, aztán Szabó Gyula halálával a hírek szerint Zsófi teljesen elzárkózott a barátai elől, még keresztfia – Sarka Kata és Hajdú Péter kisfia –, Dávidka anyák napi ünnepségére se ment el. Az utolsó szög a barátságuk koporsójában azonban az volt, hogy Sarka és Hajdú válása után Zsófi elment a férfi műsorába, és könnyek között kért bocsánatot tőle, amiért nem hívta meg a saját esküvőjére. (Fotó: Fotocentral/ TV2 Sajtószoba)
És van ellenpélda is, ők azok, akik viszont tűzbe mennének egymásért, ha arról lenne szó.