Ez a jóképű férfi Andrea Bocelli fia

D. A. | 2024. Február 22.
A 26 éves fiatalember nemcsak a külsejével, hanem elképesztő hangjával is hódít. Persze volt kitől örökölnie a tehetségét.

Február elején az Örvényesvölgy Fesztivál igazgatója arról számolt be, hogy kétéves egyeztetés után sikerült Matteo Bocellit leszerződtetniük fellépőként. A név nem véletlenül ismerős, Andrea Bocelli kisebbik fia egy ideje már megindult a világsztárság felé vezető úton, tehetségét elnézve pedig nem csoda, hogy már úgy emlegetik, mint apja örökségének méltó örökösét.

Matteo 6 évesen kezdett zongorázni, 18 évesen már a Colosseum színpadán Verdi-áriát énekelt. A világ legnagyobb teátrumaiba kapott meghívást, és bár a klasszikus műfaj nem áll tőle távol – apjával is gyakran jár fellépni – elsősorban inkább popzenei vonalon mozog, mint szövegíró és énekes is. 2023-ban első kislemeze is megjelent, de dolgozott együtt koprodukcióban Ed Sheerannel is.

Matteo tehetsége vitathatatlan, de külső adottságai miatt is a rajongók nagy kedvence, amikor éppen nem a zenével foglalkozik, modellként is dolgozik. 2018-ban a Guess arca volt, 2019-ben a Bulgarival kollaborált. Na, de jöjjenek a róla készült fotók!

Matteo Bocelli

2013-ban bátyjával, Amossal, és kishúgukkal, Virginiával. Matteo pont ugyanolyan családcentrikus, mint az édesapja. (Fotó: Getty Images/Gregg DeGuire)

Matteo Bocelli és Andrea Bocelli

Közösen is gyakran dolgoznak együtt attól függetlenül, hogy Matteo más műfajokban is mozog, mint Andrea. (Fotó: Getty Images/Rachel Murray)

Matteo Bocelli

2018-ban a Bvlgari koktélpartiján. (Fotó: Getty Images/Daniele Venturelli)

Matteo Bocelli

Az alma nem esett messze a fájától. (Fotó: Getty Images/Franco Origli)

Matteo Bocelli

2021-ben egy jótékonysági focimeccsen – ez sem áll tőle távol. (Fotó: Getty Images/Jonathan Moscrop)

Matteo, Andrea és Virginia Bocelli

2022 decemberében karácsonyi albumot adott ki a három muskétás: apa, fia és a család szeme fénye. (Fotó: Getty Images/NBC)

Exit mobile version