Ahogy készültem a találkozónkra, feltűnt, hogy az elmúlt években meglehetősen ritkán adtál interjút. Van ennek oka?
Azt mondanám, hogy bulvárlapoknak szinte soha, de más médiumnak is ritkán, valóban.
Tudatos döntés volt?
Volt, hogy megégettem már magam. Kiforgatták a szavaimat, nem úgy sikerült az egész, ahogy elképzeltem. Vagy olyan címet adtak az interjúnak, ami csak egy kiragadott részlet volt, nem tükrözte a beszélgetés egészét, és akik nem olvasták el, csak a címet látták, ez alapján könyveltek el valamilyennek, amilyen nem is vagyok. Ez persze nem csak velem történt meg, a legtöbb közszereplővel megesik.
Bár egy nő koráról nem beszélünk, mégiscsak fontos megjegyezni, hogy nemrég ünnepelted a születésnapodat. Így képzelted az életedet ennyi idősen?
Gyerekként, sőt még tiniként is csak annyit képzeltem el, hogy én biztos, hogy énekesnő leszek. Nem folytam bele jobban a gondolatmenetbe, nem volt előttem, hogy hol fogok élni, lesz-e már családom, lesz-e már gyerekem, tehát nem volt mellé körítés. Csak azt szerettem volna, hogy ez legyen a foglalkozásom, és ezt csináljam lehetőleg életem végéig.
Fotó: Oleg Borisuk
Azért a legtöbb gyerek szeme előtt nem lebeg ennyire kristálytisztán a cél… Általában több szakmával is kacérkodik az ember ennyi idősen.
Szerettem rajzolni, tervezni is. Megnyertem számtalan festőversenyt, és jó ideig azért ezt az irányt is követtem, hiszen édesapám festőművész volt. Jó voltam benne, szerettem csinálni.
Akkor miért hagytad abba?
Eljött egy pont, amikor apu azt mondta, tehetséges vagyok, de ezt a pályát felejtsem el, mert ebben nincs pénz és stabilitás.
Az éneklésben van?
Ő hitt benne, és legfőbbképp hitt bennem. A legnagyobb rajongóm volt. Már egészen pici koromtól kezdve a zene velem volt, és amikor 12 évesen annyira belebolondultam az éneklésbe, hogy azt mondtam, ez az én utam, amit szeretnék fejleszteni, mindenben támogatott – anyukámmal egyetemben. Akkor írattak be a város legjobb énektanárnőjéhez, és onnantól nagyon sok ajtó megnyílt, sok mindenre lehetőséget kaptam. Mindezt suli mellett.
Ezt hogy kell elképzelni?
Mikor vége lett a tanításnak három óra körül, akkor kezdődött a „második műszak”. Átmentem a zenei fejlesztésre, és egészen este kilencig ott voltam. És ez így ment hat évig, párhuzamosan csináltam a kettőt, amikor is 19 éves lettem, és jelentkeztem az énektanárnőm javaslatára a Megasztárba.
Mindez erős céltudatosságról árulkodik.
Az volt, nagyon akartam. Közben rengeteg fellépésem, versenyem is volt, és bár sokat megnyertem, azért kudarcokból is kijutott. Viszont hálás vagyok ezekért is, mert kellettek, hogy azt is megtapasztaljam, milyen veszíteni.
Gondoltad volna, hogy a Megasztár ötödik évadából te kerülsz ki győztesen?
Tudni kell, hogy 14 ezer ember jelentkezett abban az évben a válogatókra, ami elképesztően magas szám. Akkor csak annyit érzékeltem belőle, hogy hosszú órákat várakoztunk az egyik barátnőmmel, hogy elénekelhessük azt a négy sort, amivel készültünk. Ha őszinte akarok lenni, fiatalok voltunk, tele reménnyel, tehát azért valahol a szívem mélyén nagyon szerettem volna győzni.
Benned van még ez a fiatalkori ártatlanság?
Sajnos már nincs. Pedig néha olyan jó lenne ennyire könnyeden állni az élethez, elhinni, hogy bármi sikerülhet.
Már nem hiszed el?
Felnőtté váltam. (nevet) Igaz, hogy a zenészek életében ez kicsit később jön el – legalábbis szerintem –, ám idővel nyilván eljön ez a pont, amikor fel kell nőni.
Fotó: FP Abel
A Megasztár után beindult a karriered, mégis van egy olyan benyomásom, hogy mintha eltűntél volna a pályáról az elmúlt években.
Van abban igazság, amit mondasz, viszont minden nézőpont kérdése. Háromhavonta jelentkeztem új dallal, videoklippel. Elkövettem azonban azt a hibát – és már belátom, hogy ez felelőtlenség volt –, hogy angol nyelvű dalokkal bombáztam Magyarországot, és ezek nem tudtak annyira populárissá válni. Egyetlen egy dalom volt, a Promise, ami ezt megugrotta, mert ezt rongyosra játszották a rádiók. Akkor azonban úgy éreztem, hogy ezen a nyelven szeretném a dalaim előadni, talán mert könnyebb angolul énekelni, és zenét írni. Ráadásul nem voltam az az előadó, aki jó kezekbe került.
Úgy érzed, hogy a menedzsmentnek is köszönhető, hogy félrecsúsztak picit a dolgok?
Több menedzserem is volt az évek során, és mindenkivel jó volt a közös munka. Nem szeretném, és nem is tudom rájuk fogni, hogy miattuk alakult így, hiszen ez soktényezős dolog. Engem is terhel a felelősség.
Azt is olvastam korábbi interjúkban, hogy nem is nagyon javasolták neked, hogy új albummal jelentkezz.
Az összes menedzserem ezt az álláspontot képviselte, mondván, az emberek úgysem vesznek lemezt. Ők inkább marketinges fejjel gondolkoztak, hogy mik azok a dalok, amik a rádióban eladhatóak. Viszont abban nincs lélek, nincs benne az, hogy mennyi minden történt velem az elmúlt években, és mennyit változtam én magam is. Az egynyári slágerek lehet, hogy sok pénzt csinálnak, ugyanakkor abban nincs benne az előadó, és épp ezért nem marad az emberekkel sokáig, csak amíg játssza a rádió. Nem akartam ezt csinálni, belefáradtam.
Ez az oka annak, hogy másfél évig semmilyen dallal nem jöttél ki?
Körülbelül két-három éve kezdtem el érezni, hogy nekem idő kell és meg kell határoznom, milyen irányba szeretnék menni. Össze akartam szedni a gondolataimat, hogy mit szeretnék én képviselni ma Magyarországon, és pontosan mi is az én stílusom. Ez volt az az időszak, amikor megírtam az új lemezemet, a TR-t.
Amiben dalszerzőként is jelen voltál. Fontos volt ez neked?
Nagyon, talán a legfontosabb. Amikor személyes sztorikról írsz zenét, akkor ott olyan mélységekbe is belenyúlsz, amit a már emlegetett fülbemászó, de egynyári slágerek felületesen sem érintenek.
Az album első dala az Új Reni. Miben más ő, mint az, akit egy ország szavazott meg a Megasztár győztesének?
Sokkal céltudatosabb. Pontosan tudom, hogy mit akarok képviselni, tudom mi az a stílus, ami én vagyok, tudom, hogy akarok kinézni. Már nem keresem, ki vagyok. Úgy érzem, megérkeztem önmagamhoz.
Az albumot hallgatva felfedezni vélek egyfajta csípősséget a dalszövegekben. Van konkrét személy vagy személyek, akiknek ez szól?
Nem haragszom senkire, ezek spontán érzések, amik kikívánkoztak belőlem.
Azokra sem, akik a social médiában kritizálnak?
Ez egy nagyon fontos téma, örülök, hogy felhoztad. Amikor vége lett a Megasztárnak, 2010-ben, a social média ebben a formájában, mint ma, nem létezett. Ott maximum a sajtó tudott olyat írni, ami nem esett jól, de mégsem volt annyira bántó, hiszen nem napi szinten kaptad a kritikát. Most kicsit az az érzésem, hogy van egyfajta közmegegyezés, hogyha ismert ember vagy, akkor igenis állnod kell a kommentelők által rád zúdított sarat, mindent el kell viselned, mert közszereplő vagy. Nem haragszom ezekre az emberekre sem, de azt gondolom, sokkal nehezebb manapság előadónak lenni, mert nagyobbá és személytelenebbé lett a social média. Bárki, bárkinek odakommentelhet, következmény nélkül – inkább ez az, amit nehéz mentálisan kezelni, mert napról napra egyre rosszabbnak és kevesebbnek érzed magad. Talán ezt érzed a dalszövegekben. Az album Bántasz című dala pont erről szól, illetve a megkülönböztetésről, származással kapcsolatos bántásokkal, utálattal. Ez a dal áll hozzám a legközelebb a TR-ről.
Szemtől-szemben is megkapod ezeket a kritikákat?
Nem. Sőt, azt mondanám, hogy szerencsés vagyok, mert a koncertek, fellépések alkalmával, vagy akárcsak, ha az utcán találkozunk, mindenki kedves, csak szeretetet szoktam tapasztalni.
Ha már fellépések és koncertek: szerinted a magyar női előadókat másképp ítéli meg a szakma, mint a férfiakat?
Ez egy olyan kérdés, ami most nagyon aktuális, viszont szerintem rossz a megközelítés. Nem hiszem, hogy a szakma ebben a „hibás”, sokkal inkább azt gondolom, hogy nagyobb rajongótábora tud kialakulni egy férfi előadónak, mert alapvetően a nők rajongóbb típusúak, jobban felvállalják az érzéseiket. Egy férfi előadó, ha ráadásul még vonzó is, magától értetődően fogja a női közönséget mágnesként vonzani.
És amiatt ért már megkülönböztetés, hogy egy tehetségkutatóban tűntél fel?
Nem, soha. Amiatt viszont igen, hogy nem itt születtem és Erdélyből jelentkeztem a Megasztárba – ezt a mai napig az orrom alá dörgölik, hogy nem ide tartozom, erről szól például a Fékezz című dalom. Ami lehet, hogy igaz, de a legnagyobb szabadság, hogy ott élhetsz, ott alkothatsz, ahol csak szeretnél, gyökerektől függetlenül.
Tolvai Reni
Ha jól tudom, az igazán nagy álmod mindig az volt, hogy az Egyesült Államokban csinálj karriert. Ezzel mi a helyzet?
Abszolút nyitva van ez a lehetőség. Imádok Amerikába járni, és nagyon sokszor megyek oda dalokat szerezni és stúdiózni. Viszont nem annyira prioritás már.
Miért nem?
Megint csak azt tudom mondani, hogy felnőttem. Ma már úgy gondolkozom, hogy legyek hálás azért, amim van, becsüljem meg azokat a sikereket, amiket eddig elértem. Hiszek abban, hogyha így állok a dolgokhoz, akkor még több jó dolog fog történni az életemben.
Ebből azt szűröm le, hogy ez nem mindig volt így.
Volt idő, amikor bosszankodtam, ha valami nem jött össze, és bár örültem a sikereknek, mindig volt bennem egy olyan érzés, hogy: oké, de mi jön ezután, mi az, ami még nem sikerült. Sóvárogtam olyan dolgok után, amik távoliak és elérhetetlenek. Azóta már tudom, hogy ez színtiszta boldogtalanságot szül. Nem szabad, hogy a boldogságod azon múljon, hogy professzionálisan mit nem értél még el. Akkor és ott megfogalmazódott bennem, hogyha boldog voltam Nagyváradon, ahol gyakorlatilag még semmim nem volt, akkor most, amikor már annyi mindent elértem az életben, nem lehetek boldogtalan. Örülni kell a kis dolgoknak is, ehhez persze teljesen át kellett programoznom a gondolkodásomat.
Milyen volt az új albumod fogadtatása?
Egyelőre nagyon jó, nem kaptam egyetlen rossz vagy negatív kommentet sem.
Ezek szerint olvasol kommenteket?
Igen, szoktam, kíváncsi vagyok. De mondom, csak pozitívat kaptam eddig. Többen hosszú üzeneteket írtak nekem, hogy ez vagy az a dal sokat jelent nekik. Ezért érdemes ezt csinálni, jó érzés tudni, hogy a zenéddel segítesz egy emberen, akit nem is ismersz.
Mit élvezel a legjobban a munkád során?
A folyamatot. Imádok szervezni, tervezni, akkor vagyok igazán elememben. Én nem az az előadó vagyok, aki úgy érkezik meg egy setbe, hogy sminkeljetek, csináljátok a hajam, aztán kezdjük. Mindent én csinálok, mindent felügyelek.
Nem vonz a kamera másik oldala?
Nem. Most még nem, amíg élem és élvezem, addig biztosan nem. Talán, amikor hatvan leszek. (nevet) Szívesen segítek viszont másoknak.
Érdekes, amit mondasz, ugyanis a Redditen már azt jósolják, hogy te leszel az egyik zsűritag a Megasztárban.
Megtiszteltetés lenne, szívesen csinálnám. Nem tudom, hogy méltónak gondolnak-e az emberek erre a szerepre, mert idősebb, sokkal tapasztaltabb előadókat szoktak ebbe a székbe ültetni.
És ha felkérnének?
Igent mondanék, nagyon élvezném és szívesen segítenék az új tehetségek felfedezésében. Egy dologtól félnék csak: aki zsűritag és elkezd véleményt mondani, azt nagyon hamar megutálják az emberek. Ott nincs idő átgondolni, mit mondasz, és ha kicsit is másképp fogalmazol, máris megköveznek.
Fotó: FP Abel
Ha már megkövezés: nagyon sok helyen olvasni, hogy túl sok a smink, hogy túl sok a filter, nem hasonlítasz önmagadra. Rosszul esik?
Nem, mégpedig tudod miért? Mert ahányszor találkozik velem valaki élőben, mindig azt kapom vissza, hogy sokkal szebb vagyok élőben. Nem lehet összehasonlítani egy fotót, és azt, ha élőben, az egész kisugárzását tapasztalod valakinek. Igen, filtereket használok, mert bármit is gondoljanak az emberek, otthon én sem vagyok talpig sminkben, viszont van, hogy muszáj valamit posztolni. Nincs mindig arra idő, hogy ezekre előkészüljek, sőt, én is csak ember vagyok, nekem is van rossz napom, ilyenkor a filter segít. Nem gondolom cikinek, és az vesse rám az első követ, aki nem szereti látni, hogy jobban néz ki a bőre, szebb a haja, jobban egyben van. Én ezt szeretem közvetíteni.
Tényleg úgy tűnik az Instagram-posztjaidat elnézve, hogy neked mindig kék az ég.
Mert a rosszat nem posztolom. Ki kíváncsi a mindennapi problémáimra? Nyilván senki, mindenkinek megvan a maga baja, vannak sokkal nagyobb tragédiák az életben, amiket mások átélnek. Ki is röhögnének, ha minden apró-cseprő bajomat kiírnám.
Édesapád halála azért a te világodat is megrengette. Részvétem miatta.
Köszönöm! Nem éreztem úgy, hogy ezzel „hakniznom” kellene. Ha megkérdeznek, beszélek róla, de magamtól nem hozom szóba. Feldolgoztam, írtam hozzá egy dalt is, a You and Me-t, az épp elég bensőséges volt. Akkor nagy kő esett le a szívemről, megkönnyebbültem. Persze, az új albumon is szerepet kapott, az Új Reni-ben, de már teljesen más megvilágításban. Erről a dalszöveg is tanúskodik: „Most a hiányod az edzőm, az vitt fel a lejtőn, tudom, te vigyázol fentről, ott fekszel egy felhőn.”
Hogy mégis egy könnyedebb témával zárjuk a beszélgetést, mesélj, milyen terveid vannak a jövőre nézve. Hogy áll a beauty-márkád?
Ötletek, arculat, minden megvan, de még nem sikerült gyártót találni. Tudtam, hogy ez hosszabb folyamat lesz, és azt is, hogy nagy vállalás, de nagyon várom már, hogy végre piacra dobjuk. Remélhetőleg hamarosan eljön ennek is az ideje.