A Puskás Arénában lépett fel több tízezer ember előtt a kilencvenes években alapított brit pop-rock zenekar, a Coldplay. A rádióbarát zenét játszó együttes 16 év után jött ismét Budapestre, ahol egyből három Puskás Aréna koncerttel vágtak bele idei európai turnéjukba.
Eddig egyszer, 2008-ban jártak nálunk,
a hétszeres Grammy-díjas zenekar (Chris Martin – ének, gitár, zongora, Johnny Buckland – gitár, Guy Berryman – basszusgitár, Will Champion – dob), akkor a Budapest Sportarénában koncertezett. A zenekar bevallottan A-ha fanatikus énekesét, Chris Martin kedden valaki a Dunakorzón látta, amint
elmélyülten hallgat egy utcazenészt.
Az élményét szűkszavú spanyol komment kíséretében tette ki az Instagramra. Gwyneth Paltrow volt férje nemrég azzal hallatott magáról, hogy eljegyezte Dakota Johnsont, akivel 2017 óta járnak.