Ő lett Magyarország Szépe 2024-ben

nlc | 2024. Június 24.
2024-ben is megválasztották Magyarország Szépét, aki ezzel a Miss World Hungary cím birtokosa is lett.

A győztes, Katzenbach Andrea persze kapott maga mellé két udvarhölgyet is (Cseh Jázmin és Horváth Alexandra), mégse álljon ott egyedül a színpadon.  Bár gyanítjuk, hogy vasárnap estet szinte mindenki a magyar-skót meccset nézte, de azért érdemes volt olyakor a Duna televízióra kapcsolni, ahol a látványos felvonulások után kihirdették a győztest. Volt, hogy fekete harisnyában,  magyar népviseletben, vagy  estélyiben sétáltgattak a hölgyek a kifutón. Jubilált is a műsor, mert 2014-től látható a közmédia csatornáját. 

Katzenbach Andrea (fotó: MTI)

Kulcsár Edina, aki maga is ott volt a zsűriben, azt üzente a győztesnek, hogy: teljes szívéből gratulál.

A lányok még nem nagyon adtak interjúkat, de Instán már láthattunk tőlük friss videókat. „Nagyon köszönjük, hogy drukkoltatok nekünk. A sok gratulációra is válaszolunk majd hétfőn!  Itt vagyunk az autóban Jázminnal és Szandival, és most elindulok, hogy megünnepeljük ezt a sikert”– mondta Andrea, aki nem hazudott, ugyanis tiarával a fején ugrott bele a vasárnap éjszakába.

Ha valaki a foci mellett döntött, de megcsodálná a magyar lányokat, magyar zászlóval, magyar melegítőben, akkor nézze meg galériánkat!

Magyarország szépe

Szurkolós nemzetiben. (fotó: MTI/Hegedüs Róbert)

Magyarország szépe

Fürdőruhák helyett! (fotó: MTI/Hegedüs Róbert)

Magyarország szépe

Házasodna a szépségkirálynő! (fotó: MTI/Hegedüs Róbert)

Népviseletben

Népviseletben (fotó: MTI/Hegedüs Róbert)

Rogán Cecília, Sarka Kata, Katzenbach Andrea, Cseh Jázmin és Horváth Alexandra

Rogán Cecília, Sarka Kata, Katzenbach Andrea, Cseh Jázmin és Horváth Alexandra (fotó MTI/Hegedüs Róbert)

Rókusfalvy Lili és Kárász Róbert műsorvezetők

Rókusfalvy Lili és Kárász Róbert műsorvezetők (fotó MTI/Hegedüs Róbert)

Exit mobile version