Megsérült Kempf Zozo, kórházba kellett szállítani

M. P. | 2024. Június 26.
Kempf Zozo pénteken súlyos sérülést szenvedett, amikor lényegében lefejelte a kerékpárja kormányát. A sportoló elárulta, azóta hogy érzi magát.

Pénteken nagyon izgultak a rajongók az egykori Exatlonosért, de ő másnap már újra nyeregbe pattant. Kempf Zozo elmondta, hogy van sérülését követően.

(Fotó: profimedia)

 
Június 21. és 23. között a Ludovika Campus adott otthont a városi sportágak olimpiai selejtezőjének, ahol sok kiváló sportoló mellett Kempf Zozo is részt vett. Sajnos pénteken súlyos sérülést szenvedett, amikor lényegében lefejelte a kerékpárja kormányát, és megsérült a szeme környékén. Az egykori Exatlonost kórházba kellett szállítani, ahol két öltéssel varrták össze az arcát. Ez azonban nem vette el a kedvét attól, hogy a következő napi versenyen is részt vegyen.
 
„Nagyon élveztem a selejtezőt, és külön öröm volt számomra, hogy Budapesten, hazai közönség előtt versenyezhettem. Mindent sikerült megcsinálni, amit terveztem, egy cseppet sem bánkódok, nagyon szép helyezést értem el. Annak ellenére, hogy nem vagyunk egy tipikus utcai sport nemzet. Egy sportolónak nagyon nagy megtiszteltetés, hogy hazáját képviselheti akár egy olimpiai selejtezőn” – mondta Zozo a Borsnak, aki szombaton 11. helyet szerezte meg a Shanghai-i és a Budapesti verseny összetettjében. 

Bár rossz helyen van a sérülése, Zozo igazi sportemberhez méltóan nem látja olyan tragikusnak a helyzetét, sőt sokkal inkább igyekszik megőrizni a jó kedvét. A Bors kérdésére elárulta, hogy hogy van:

Jól vagyok, két öltéssel varrták össze a sebet, de elég lett volna egy is, csak így gyorsabban, és szebben fog meggyógyulni. Valamint egy kisebb agyrázkódásom is lett, de szerencsére már remekül érzem magam, és szépen gyógyulok

 – mesélte Zozo.

Via

 

Ez is érdekelhet Megnézem
Exit mobile version