Hála Charlie-nak, valóra vált Kökény Attila és Rakonczai Viktor álma

M. P. | 2024. Július 12.
Valóra vált Kökény Attila álma! Már a Megasztár óta mondogatta, hogy mit szeretne elérni a karrierjében és úgy tűnik, sikerült neki!

Kökény Attila és Rakonczai Viktor gyermekkori álma vált valóra azzal, hogy Horváth Charlie-val készítettek közös dalt. 

 

Fotó: Olajos Piroska / fotocentral.hu

 

Kökény Attila elárulta, hogy amikor még annak idején a Megasztárban versenyzett, akkor egyszer valaki megkérdezte tőle, mi a legnagyobb álma. Mire az énekes úgy felelt:

„Hogy úgy ismerjék a hangomat, mint a Charli-ét! Merthogy nekem ő a kedvencem!” – fogalmazott.

Rakoczai Viktor pedig hozzátette, hogy nagyon boldog, hogy elérkezett a pillanat, hogy végre Charlie-val dolgozhat együtt. Majd arra is visszaemlékezett, hogy a stúdióban, amikor vették fel a dalt, akkor mennyre megkönnyezte, ahogy énekel ez a fantasztikus zenész.

Charlie úgy nyilatkozott erről:

„Köszönöm, hogy a sors úgy hozta, hogy akkor találkoztunk.”

Majd hozzátette:

„Örülök ennek az egész történetnek.” És hát, Attila nekem az egyik kedvenc énekesem. Aki tud, az tud!” -fogalmazott.

Via

Exit mobile version