Kajdi Csaba nem tudta elfoglalni hotelszobáját, mert egy pár ott hancúrozott

M. P. | 2024. Július 12.
Nem tudta, hirtelen mi tévő legyen Kajdi Csaba, amikor benyitott a nyaraláson a hotelszobájába. Az előző lakók ugyanis még éppen ott „akcióztak"...

A modellügynökség vezetőjének leesett az álla, amikor szállodai szobájába benyitva egy párocska légyottja fogadta.

Fotó: Olajos Piroska / fotocentral.hu

Igazi világutazó Kajdi Csaba, aki munkájából kifolyólag körbeutazta már a földkerekséget. Egyik utazása azonban nem az úti cél, de még csak nem is a programok miatt vált emlékezetessé számára.

„Épp Dubrovnikban szálltam meg, ahova egy barátomék hívtak meg. Felkísért a londiner, aki hozta a cuccaimat is. Már alig vártam, hogy rongyoljak be a szobába, ami meg is történt, ám ahogy nyitok be, egy párocska volt ott nagy akciózásban. Egy percig nem zavartatták magukat, sőt, észre se vettek minket. A londiner meg nem túl kedvesen állapította meg, hogy itt bizony még valaki más van. Ezt mondjuk nem volt nehéz észrevenni” – árulta el Cyla, aki mindig leellenőrzi a szobát, mielőtt elfoglalja azt.

„Először a fürdőt és a WC-t szoktam ellenőrizni, de az ágyat is meg szoktam nézni. Ha minden tiszta és rendben van, akkor nyugodtan szállok meg, de ennél az emlékezetesre sikerült dubrovniki utazásnál még lehetőségem sem volt eljutni idáig” – mondta a Sláger Reggel műsorvezetőinek, Pordán Petrának és Somogyi Zoltánnak.

Via

 

Exit mobile version