Nagyon megy Azahriah szekere: rengeteg pénzt vett ki a cégéből

M. P. | 2024. Július 17.
Egy évvel korábban 60 milliós bevételt és 53 milliós profitot ért el, de Azahriah növekvő népszerűségével a 2023-as bevételei is jelentősen emelkedtek.

Július 11-én Azahriah Geminia Kft. nevű cégének 2023-as pénzügyi beszámolója is megjelent az Elektronikus Beszámoló Portálon. 

Fotó: Getty Images

Azahriah cége 304 millió forintos bevétellel zárt, és 241 milliós adózott eredményt könyvelhetett el. Ami még érdekesebb, hogy osztalék kifizetéséről is döntöttek. A kiegészítő dokumentumból kiderül, hogy:

A 2023. üzleti évben keletkezett 241 milliós adózott eredmény felhasználására vonatkozóan 188 millió forint osztalék kerül jóváhagyásra.”

Noha az Optenbe ezek az adatok még nem kerültek fel, onnan az derül ki, a cégnek továbbra is Baukó Attila, azaz Azahriah a tulajdonosa és ügyvezetője egyben.

Mint ismeretes, – a legutóbb Szerbiában problémákba ütköző – Azahriah idén három telt házas koncerttel töltötte meg a Puskás Arénát, illetve a YouTube-on és a Spotify-on is a leghallgatottabb előadó a magyar nézők körében.

Korábban azt is elmondta, mire költi a pénzt, amit keres:

Ezek már olyan összegek igazából, hogy nem is nagyon találnék már impulzust abban, hogy ezt elköltsem. Max ha szerencsejátékoznak vagy valami végtelen pénz nyelőcsőbe találnám meg az élvezetemet, akkor biztos, hogy hogy el tudnám költeni. Egyébként ez nekem olyan mennyiségű pénz – nyilván meg se közelíteni az igazi gazdagokat, de – ez annyi, hogy én ezt nem tudom már mire költeni.

 

Via

 

Ezt olvastad már?

Csúnyán átverték Azahriah-t

Ez is érdekelhet Megnézem
Exit mobile version