Ez történt tegnap a celebvilágban: Szakított Gubík Ági és Szellő István, amerikai sztárfellépő énekelt Bea asszony szülinapi buliján, VV Geri pedig használt gumit

Á.K. | 2024. Augusztus 01.
Összefoglaljuk neked a szerdai nap legfontosabb sztárhíreit, ha lemaradtál volna valamiről!

Rongyrázás Gáspáréknál

Vasárnap ünnepelte az 50. születésnapját Gáspár Bea, és kiderült, hogy a férje milyen murival készült. A partit a Városligetben tartották Gáspárék, és Bea asszony nemcsak egy 70 milliós luxusjárgánynak örülhetett, hanem egy amerikai sztárfellépőnek is, akit egyenesen Miamiból reptetett Budapestre győző. A No Mercy énekese, Marty Cintron hatalmas bulit adott hat és félmillióért, majd ahogy jött, távozott is Miamiba.

Egy kapcsolat vége

Bár egyszer már farkast kiáltott a sajtó, akkor kiderült, hogy Gubík Ági és Szellő István kapcsolata mégsem ért véget. Most azonban más a helyzet, egy interjúban a színésznő maga mondta ki, hogy „Ennek vége”. Emellett azt is elmondta, hogy bár egy párt alkották, a híradóssal sosem éltek együtt, valamint arra is utalt, hogy azóta új párja lett.

Gubík Ági és Szellő István 2017-ben (fotó: Olajos Piroska/Fotocentral)

Ő a legértékesebb celeb

Bár Azahriah megtisztelőnek érzi, hogy a Forbes 2024-ben a legértékesebb hazai celebnek választotta, azért magával a celeb jelzővel nincs kibékülve. Legalábbis ez derült ki a győzelemre adott reakciójából. A zenész Majkát taszította le a trónról, aki egyenesen a harmadik helyre esett vissza, közvetlenül Sebestyén Balázs mögé. De bőven voltak még érdekességek a Forbes listájában.

Azahriah az Exit Fesztivál fellépőjeként (fotó: Srdjan Stevanovic/Getty Images)

Volt óvszer, nincs óvszer

Egy fél ország húzta fel a szemöldökét, amikor kiderült, hogy VV Reni a villában teherbe esett VV Geritől. Azóta a szerelmesek már kijöttek és interjúkat is adnak. Az egyikből például kiderült, hogy a vádak ellenére a szerelmesek használtak óvszert, csakhogy akkora hévvel szexeltek, hogy a gumi valahogy lecsúszott, és csak a szex végén tűnt fel nekik, hogy nincs a helyén. Azóta pedig gondolkodnak, megtartsák-e a gyereket.

Exit mobile version