Megszólalt az úszókapitány Milák Kristóf olimpiai aranyérme után

S. Z. | 2024. Augusztus 04.
Sós Csaba nem következtetett volna arra, hogy Milák Kristóf olimpiai bajnok lesz 100 méter pillangón, de azt mondta, az eredményjelző tábla nem hazudik.

Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya szerint világszám, amit Milák Kristóf művelt a párizsi olimpián, ahol a 200 méter pillangón nyert ezüstérme után szombaton 100 méteren diadalmaskodott.

„Ezek most az öröm pillanatai, ő a harmadik úszó, aki két különböző olimpián nyert aranyat, Darnyi Tamás és Egerszegi Krisztina mellé csatlakozott. Egyszerűen világszám, ahogyan úszik, ilyet még a Földön nem láttam. Hozzá képest mindenki másodosztályú pillangósnak tűnik, olyan egyedi és kivételes technikája van, mint senkinek. Én még láttam Tumpek Györgyöt úszni, talán ő az egyetlen, aki hasonlít hozzá” – nyilatkozta a szakember, aki másokhoz hasonlóan nem tudott még beszélni az immár kétszeres olimpiai bajnokkal, aki ezúttal is kerülte a médiát, senkinek sem nyilatkozott.

A Milák „sajátos útjára” vonatkozó kérdésre Sós Csaba azt mondta, erre csak akkor tudna úgy válaszolni, hogy azt öt-hat év múlva is vállalja, ha tudna arról, miként készült fel a magyar klasszis az olimpiára.

Az aranyérmes Milák Kristóf a férfi 100 méteres pillangóúszás eredményhirdetése után a 2024-es párizsi nyári olimpián a Párizs melletti Nanterre-ben lévõ Paris La Défense Arénában 2024. augusztus 3-án (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

„Azon információk alapján, amik hozzám eljutottak, én nem következtettem volna erre a sikerre, de az eredményjelző tábla nem hazudik” – mondta Sós, aki a magyar szerepléssel kapcsolatban megjegyezte, az eddigi két arany és egy ezüst átlag fölötti teljesítmény. A csúcsot az 50-es évek sikercsapata, vagy a Darnyi és Egerszegi fémjelezte korszak jelenti, míg az átlagot az egy-egy aranyat vagy néhány érmet hozó olimpiák.

Sós Csaba megjegyezte, Milák egyéni útját tolerálták, de nem szabad elfelejteni, hogy számos nagyszerű magyar edző dolgozik, ilyen az olimpiai bajnokkal kezdő Plagányi Zsolt – akinek jelenlegi tanítványa, Németh Nándor 100 méter gyorson negyedik lett –, az őt csúcsra juttató Selmeci Attila, vagy jelenlegi trénere, Virth Balázs.

Milák Kristóf a magyar küldöttség hetedik érmét szerezte Párizsban: az ugyancsak úszó Kós Hubert (200 méter hát) és a férfi párbajtőrcsapat után az övé a harmadik arany, szerdán a férfi kardcsapat Milákkal egy napon lett második, múlt szombaton a párbajtőröző Muhari Eszter, ma pedig a sportlövő Major Veronika végzett a harmadik helyen női sportpisztolyban.

(MTI)

Exit mobile version