Szakíthatott tévés párjával a Házasság első látásra Lacija, pedig már a közös gyerek is szóba került

F.C. | 2024. Augusztus 06.
Úgy tűnik, már nincsenek együtt.

Egyre több dolog utal arra, hogy véget ért a Házasság első látásra Lacija (Brem László) és az ismert tévés, Konyári Edinka párkapcsolata – írja a Metropol. A jelek szerint újra szingli az edzőként dolgozó, egykori reality-sztár.

Eltűntek a közös fotók a szerelmesek oldalairól, sőt nem is követik már egymást. Ráadásul Laci a Facebook-oldalán egyértelműen jelzi, hogy egyedülálló, a profiljában már ez szerepel. Mindemellett az utóbbi időben minden programon egyedül vesz részt vagy éppen a barátaival.

Mint arról korábban beszámoltunk, májusban vált ismertté a Házasság első látásra Lacija és Konyári Edinka románca, akkor beszéltek először a boldogságukról. Látásból már több mint 20 éve ismerték egymást, mivel mindketten kecskemétiek, ám az élet elsodorta őket egymástól. Olyannyira, hogy az időközben Budapestre költöző Edinka a TV2 párkereső reality-jének beharangozójában látta meg újra a már 47 éves Lacit, és akkor újra felvette vele a kapcsolatot, a beszélgetéseikből pedig nagyon gyorsan szerelem bontakozott ki. Kapcsolatuk májusban már ott tartott, hogy a házasság és a közös gyerek is szóba került. 

Kiemelt fotó: Sajtószoba

Exit mobile version