Már szombaton láthatod a tévében Bobby Ewing és Scherer Péter új vígjátékát

Á.K. | 2024. Augusztus 12.
A Patrick Duffyval megerősített Lepattanó ugyan csak szeptemberben kerül a mozivásznakra, de szombaton már meg tudjuk nézni a tévében.

Tavaly ősszel nagy hír volt, hogy egy magyar film, a Lepattanó stábja le tudta igazolni a Dallas Bobby Ewingját, Patrick Duffyt, aki szeptemberben néhány napot Budapesten töltött, mi is interjúztunk vele. A gombfocizókról (szektorlabdázókról) szóló vígjátékban Duffy csak egy kisebb mellékszerepet alakít, a főszereplő Scherer Péter.

FRISSÍTÉS!

A film producerének tájékoztatása szerint a produkció időközben megállapodott a csatornával a tévépremier elhalasztásáról, tehát augusztus 17-én mégsem kerül tévéképernyőkre a Lepattanó című film.

Eddig úgy tudtuk, hogy a film szeptember 26-án kerül a magyar mozikba, a premierje pedig előtte pár héttel a miskolci CineFesten lesz. A műsorújság szerint azonban ez tévedés – szúrta ki Kovács Gellért Filmszerész, filmes véleményvezér.

A Lepattanó mozis plakátja

Ahogy a port.hu-n is látható, a Lepattanó című 2024-es magyar film szombaton 21:00-tól lesz látható a TV2 Klub műsorán, vagyis jóval a mozipremier előtt már meg lehet nézni a tévében. Végül is, Patrick Duffy amúgy sem a mozivászonról, hanem a tévéképernyőkről volt ismerős…

Exit mobile version