Korábban már mi is írtunk róla, hogy állt a bál a Gáspár-családban, ugyanis Győzike a TV2-nek adott egyik interjújában azt mondta, hogy haragszik az apjára, mivel 9 évvel a megözvegyülése után újra boldog egy hölgy oldalán, ráadásul hamarosan házasodni is készül a nála jóval fiatalabb partnerével. A showman szerint az édesapja ezzel megszegett egy, számára fontos roma törvényt. Fia mondatait már az idősebb Gáspár Győző sem tudta szó nélkül hagyni.
„Kezdeném azzal, hogy nagyon mélyen és visszavonhatatlanul csalódtam az elsőszülött fiamban. Olyan cirkuszt csinált az életemből, amire 72 évesen semmi, de semmi szükségem nem volt. Ebben a cirkuszban ráadásul engem tett meg bohócnak, amivel egyértelművé tette, hogy mennyire tisztel engem, mint az apját és mennyire hálás, hogy évtizedeken át küzdöttem, hogy jólétben élhessen ő is. Már látom, hogy szörnyeteget teremtettem azzal, hogy annak idején hagytam, sőt támogattam őt, hogy kergesse az álmait. Ez lett belőle, és én elképedve nézzem az eredményt.” – mondta megrendülten az apa az eset után, majd hozzátette:
„Sosem volt, így most sem kenyerem a magánéletem ország-világ elé tárása, de annyit elárulhatok, hogy nem nősültem meg. Kilenc éve, a nejem halála óta egyedül élek, ugyanakkor egy ideje valóban nem magányosan, de ehhez azt hiszem, a szeretteimen és a barátaimon kívül senkinek semmi köze sincsen. Az pedig, hogy a hölgy, aki a társam lett, 25 éves lenne, egyenesen orbitális hazugság, bár ebben Győző régóta jeleskedik, így meg sem lepett.”
Más dolgokra fókuszál inkább
Ahelyett, hogy az idősebb Gáspár Győző még jobban belement volna a vitába, inkább arra koncentrál, hogy segítséget nyújtson azoknak, akik rászorulnak. Másik fiával, Gáspár Zsoltival ugyanis nyakukba vették az országot, hogy még szeptember előtt minden rászoruló gyermekes családhoz eljusson a több ezer iskolatáska.
Autójukra felpakoltak 2500 iskolatáskát, amit Nyíregyházára és a város környékére vittek, az ott élők pedig nagy szeretettel fogadták őket.
„Nem győzőm elégszer elmondani, hogy az, amit az alapítványunk csinál évek óta, az édesapám, idősebb Gáspár Győző megvalósult álma. Ma is a fülemben cseng, amit apu mondott nekem és Győzőnek szinte minden szeptemberben, amikor szinte csak nekünk nem került új iskolatáska a hátunkra, de még régi sem.”
Könnyes szemmel indított minket útnak egy szál szatyorral és azt mondta, hogy egy szép napon jómódban fogunk élni, és nem csak a ti gyerekeiteknek, de minden szegény gyereknek veszünk majd új táskákat.
– árulta el a Ripostnak Zsolti.
A megható pillanatról felvételt is készítettek, amely a TikTok-on látható.