Nemazalány feladta a Sztárbox mérkőzését Hódi Pamela ellen

CS.Á. | 2024. Szeptember 01.
Hódi Pamela nyerte a műsor új évadának első női mérkőzését.

Hódi Pamela és Halastyák Fanni csapott össze a Sztárbox első adásának második mérkőzésén. A közönség előzetes szavazatai egyértelműen Pamelát várták győztesnek az összecsapáson, és igazuk is lett azoknak, akik őrá szavaztak.

Már a felkészülés kisfilmjéből is kiderült, hogy mindkettőjük számára komoly erőpróba volt a felkészülés, Fanni fejében az is komolyan megfordult, hogy visszalép a megmérettetéstől.

Végül az összecsapás negyedik menetében edzője unszolásának ellenére feladta a küzdelmet Nemazalány, az eredményhirdetés pillanataiban orvosi csapat ellenőrizte állapotát. Párja, VV Barna elmondta, nehéz megszólalni, mert nehéz volt látnia, amint szerelme a pofonokat kapja, de rendkívül büszke rá és maximálisan tiszteletreméltónak tartja felkészülését és helytállását. Hódi Pamela pedig szintén gratulált és elismerését fejezte ki ellenfele teljesítményével kapcsolatban.

Exit mobile version