Szentesi Éva: „Napok óta fekszem a hajtengerben, Laci felajánlotta, hogy letolja egy géppel, ne kelljen így szenvednem”

F. B. | 2024. Szeptember 02.
A korábbi újságíró már kétszer megküzdött a rákkal, az újabb rosszt hírt személyes blogján közölte május 31-én, Két centi címmel megjelent írásában.

Szentesi Éva harmadjára száll szembe a rákkal. Az írónő most szívszorító őszinteséggel írta ki magából gondolatait a megterhelő időszakról. 

Szentesi Éva a kardosmargit.hu oldalra feltöltött írásában mesélt a műtét utáni élményekről. Eljött az a pillanat is, hogy az írónak meg kellett válnia hajától. Így írt a meghatározó pillanatokról – szúrta ki a 24.hu.

Napok óta fekszem a hajtengerben, aznap kezdett hullani, amikor újból kitoltak a műtőből. Laci, a kőszikla, az örök mosolyú ápoló felajánlotta, hogy letolja egy géppel, ne kelljen így szenvednem. Laci úgy ér hozzám, mint egy elveszett kisgyermekhez, tudja, hogyan pakolja a végtagjaimat, miként vigyázzon a friss hegeimre.

– írta bejegyzésében Szentesi, majd az is elárulta, hogy ezúttal az operáció “csak” három és fél órát vett igénybe. 

„Sztóma. Ezúttal a másik oldalon, a vastagbelemnél. Azt mondják, visszahelyezik, ha végigcsináltam a kemót. Végigsírom a műtét másnapját. Nem tudom, hol van még tartalékom, miből fogok erőt meríteni.”

„Vasárnap reggel bejön Magdika, a sztómaápoló, aki korábban is rengeteget segített. Megmutatja, hogyan kell kezelni az új sztómámat, ezúttal nem zokogok, csak rezignáltan bámulom a kitüremkedést a hasamon, jóformán farkasszemet nézek vele. Majd meglátogat apám és a gyerekkori barátnőm, akiknek a karjaiban zokogok. Aztán bejön Eszter barátnőm, hoz egy királylánymacskás lufit, azt mondja, ez olyan, mint én vagyok. Eszter felvidít csupán annyival, hogy leül mellém. A legbölcsebb embernek látom az egész világon.” – írta.

Exit mobile version