Sírva vallotta be titkát A Kísértés játékosa

N.O. | 2024. Szeptember 04.
Geri Lindával érkezett A Kísértésbe, időközben fény derült a férfi múltjának egy fájó pontjára.

A Kísértésben Geri került közel Cynthiához, és olyan dolgokat is megosztott vele, amiről egyébként nem is akart beszélni. Azért tette, mert elmondása szerint a lány nagyon hasonlít valakire a múltjából… – írja a Bors.

“Volt az életemben egy olyan pici lány, aki… Szinte ugyanúgy nézel ki, ahogy ő. Nekem ő a menyasszonyom volt, aki meghalt autóbalesetben. Én erről nem akartam beszélni, aztán az élet azt mondta, hogy küzdjél meg a démonjaiddal hülye gyerek… Annak a történetnek vége lett, nagyon durván, de abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy azzal váltunk el: egy életen át szeretjük egymást” – mondta könnyeivel küszködve Geri.

(Fotó: Sajtószoba/TV2)

Egyébként beindult a gépezet: káromkodás, hiszti, és ahogy arra számítani lehetett már az első adásban is voltak parázs viták és intrikák bőven. A korábbi Money or Love műsorából megismert Dorina és Noel máris egymásnak esett a paradicsomi környezetben. A balhé onnan indult, hogy Noel Natit választotta csábítónak, azt a lányt, aki már az első percek egyikében beszólt Dorinának. Dorinának az volt tehát a problémája, hogy egyrészt Nati nem szimpatikus neki, másrészt a csábító beszólt neki.

Exit mobile version