Ekler Luca megvédte a címét, paralimpiai bajnok távolugrásban

S. Z. | 2024. Szeptember 05.
Abszolút favoritként állt rajthoz Ekler Luca, ennek megfelelően senki sem került a közelébe, aranyérmet nyert a párizsi paralimpián.

Ekler Luca címét megvédve, 5,56 méteres teljesítménnyel aranyérmet szerzett csütörtökön a T38-as kategória távolugró számában a párizsi paralimpián.

Az atlétákat rendkívül zord körülmények fogadták, mindössze 17 fok volt és szakadt az eső délelőtt a Stade de France-ban, ahol a program elején rendezték a magyar érdekeltségű finálét, amelyben Ekler tokiói győztesként, világbajnokként és világcsúcstartóként, azaz abszolút favoritként állt rajthoz.

A TFSE 25 éves sportolója, Szalma László tanítványa ki tudta zárni a zavaró tényezőket, már elsőre is 5,52 métert ugrott, amivel az első sorozat után toronymagasan vezetett, egyedül ő került öt méter fölé.

Ekler Luca a női távolugrás T38-as kategóriájának döntőjében a 2024-es párizsi nyári paralimpiai játékokon a saint-denis-i Stade de France-ban 2024. szeptember 5-én (Fotó:MTI/Koszticsák Szilárd)

A folytatásban négy centit javított, és mivel a második sorozatban sem tudta senki áttörni az ötméteres határt, egyértelművé vált, hogy már csak önmagával, idei legjobbjával (5,63), illetve a két éve, ugyancsak Párizsban elért világcsúcsával (5,82) versenyez.

Közben elállt az eső, de a léc szenzorának meghibásodása miatt hosszú ideig állt a finálé. A kényszerszünet előtt és után Ekler Luca kétszer is belépett, majd az ötödik sorozatban is rontott, az utolsó kísérletével pedig szintén belépett.

Mivel azonban ezt megelőzően senki nem került a közelébe – a második helyezett német Nele Moos 5,13-mal szerezte meg az ezüstérmet –, magabiztosan védte meg címét és boldogan ünnepelt a maroknyi magyar tábor előtt.

Ekler Luca ünnepel (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ekler 2009-ben stroke-ot kapott, ennek következtében lebénult a bal oldala, fizioterápiás és gyógytornás kezelés hatására azonban mostanra már csak a bal kézfején maradtak látható tünetek.

Az atléta a párizsi magyar küldöttség negyedik érmét szerezte: a mérleg két arany, egy ezüst, egy bronz.

(MTI)

Exit mobile version