Budapesti “szoborhasonmásánál” fotózkodott a Halászbástyánál Woody Harrelson

F. B. | 2024. Október 04.
Woody Harrelson gondolt egyet és lőtt egy fotót Budapesten az elmémesült „szobrával”, a rajongók legnagyobb örömére!

Mint azt már egy ideje tudjuk, Woody Harrelson már hetek óta a Szemfényvesztők 3-at forgatja hazánkban a színész pedig gyakorta felbukkan itt-ott Budapest egyes nevezetességeinél vagy kávézóinál, kiállításainál. Most azonban úgy tűnik, nem véletlenül tévedt a Halászbástyához, ugyanis pontosan azzal a szoborral fotózkodott, amelyről az internetezők úgy tartják, hogy olyan, mintha egy az egyben őt ábrázolná. 

Fotó: Getty Images

Úgy tűnik a hollywoodi sztár, akivel egyébként már Noszály Sándor és Molnár Áron is összefutott érti a viccet, ezért is látogathatta meg a Halászbástya lépcsősoránál álló azon Árpád-kori harcos szobrát, amelyről hosszú évek óta azt tartják a netezők, hogy őt ábrázolja – szúrta ki az Index. A magyar fővárosba látogató turistáknak köszönhetően egy időben futótűzként terjedtek a szobrot ábrázoló képek, így aztán hamar mém is lett belőle.

Exit mobile version