16 év után visszatért a Megasztár színpadára az Uhrin Benedek 2.-nek tartott Tibi bácsi

F.C. | 2024. Október 12.
A Megasztár 4. után most a Megasztár 7.-ben is kipróbálta magát Gyöngyi Tibi.

Tibi bácsi sok év után újra visszatért a Megasztár színpadára – derült ki a vasárnapi Válogató előzeteséből -, még a zsűritagok is emlékeztek rá. “Honnan ismerhetünk téged? Mert nagyon ismerősnek tűnsz” – mondta neki Papp Szabi, amikor megjelent a színpadon.

A szegedi férfi korábban 2008-ban, a Megasztár 4. Válogatóján tűnt fel, az akkor 50 éves versenyző a Hogyha nékem sok pénzem lesz című nótával szeretett volna továbbjutni a tehetségkutatóban.

Mutatjuk:

Az akkori ítészek – Eszenyi Enikő, Mester Tamás és Fenyő Miklós – mosollyal az arcukon hallgatták Gyöngyi Tibit.

“Képzelje el, hogy az anyukámnak ez a kedvenc nótája” – jegyezte meg Eszenyi Enikő a mulatós produkció után.

Mire Tibi: “Nekem is ez a legkedvesebb.”

Ekkor már Fenyő Miki is bekapcsolódott a beszélgetésbe: “De az anyukája nem magától szereti a legjobban?!”

“Az biztos, hogy ez a műfaj mulatós, mert én mulatok!” – fűzte hozzá Mester Tamás.

Most, 16 évvel később Gyöngyi Tibi ismét késztetést érzett arra, hogy “megcsillogtassa tehetségét” a Megasztár színpadán.

“Én hoztam be a Megasztárba a mulatós nótát” – jelentette ki a bemutatkozó videójában, így várhatóan ismét egy mulatós dallal készült a zsűrinek.

Elárulta, a 2008-as sikere még ma is kitart: “Még most is nagyon sok helyen megismernek”.

Kiemelt fotó: Sajtószoba

Exit mobile version