Megasztár: eljegyezte kedvesét a műsor egyik nagy kedvence

N.O. | 2024. November 11.
Megkérte kedvese kezét a Megasztár 23 éves közönségkedvence.

A Megasztár 7. évadának élő show-jában szereplő Orbán Rudolfot a középdöntőben hazaküldte a zsűri, de újabb lehetőséget kapott azzal, hogy bekerült azok közé, akik közül a nézők még egy embert beszavazhattak a döntőbe. A voksolás csak azután indulhatott, amikor az utolsó felvett rész is adásba került, így a 23 éves tehetség több hónapig várt a nagy lehetőségre. Ezt az időt Rudolf nem töltötte tétlenül, mert miközben reménykedett, hogy bejut a TV2 tehetségkutatójába, a magánéletében is hatalmas döntést hozott: megkérte a párja kezét- írja a Blikk.

(Fotó: TV2 Sajtószoba)

“Egy fiatalkori szerelem a mienk, ő 14, én 16 éves voltam, amikor megismerkedtünk. A mi osztályunk volt a felelős azért, hogy megszervezzük az ő gólyatáborukat a gimiben, szóval mi szívattuk őket. Az első pillanattól szimpatikus volt, hamar össze is jöttünk. Dominika nagyon szereti a Mamma Mia! című filmet, ami ugye, Görögországban játszódik, így augusztusban elutaztunk Santorinire. Egy gyönyörű kilátással rendelkező helyen, vacsora közben aztán feltettem a kérdést, amire igent mondott ” – mesélte Orbán Rudolf.

Rudolfnak most egy kis időre otthon kellett hagynia párját, hiszen az élő show-ba való bekerüléssel az is együtt jár, hogy ő is a Megaház egyik lakója lett.

Nulla óra, harminc perckor csörgött a telefonom, hogy szia, kilenc óra harmincra ott vagyunk a házad előtt, addig pakolj össze úgy egy bőröndbe, hogy lehet, csak december közepén mész haza. Örültem, de nagyon furcsa is volt, ám végül Dominika segített összepakolni

 

– mondta Rudolf.

Exit mobile version