A selejtező utolsó napján durván egymásnak feszült A Konyhafőnök két versenyzője. Szécsi Zsuzska és a várandós Nagy Szandi képtelen volt a közös pulton dolgozni.
“A főzés elején, amikor felhívtam Szandi figyelmét, hogy törölje le az indukciós lapot, mert le fog állni a nedvességtől, akkor már láttam rajta, hogy ő egy szétszórt személyiség. Ott már rosszat sejtettem, hogy nem lesz jó vége ennek az együtt főzésnek” – mondta el utólag a történtekről Zsuzska, akit – bevallása szerint – nagyon zavart a versenyzőtársa jelenléte és személyisége. “Folyamatosan piszkált, és folyamatosan próbált kizökkenteni engem a feladatomból” – állította Zsuzska.
Szandi utólag bevallotta, már az elején úgy volt vele, hogy nem szól vissza, nem támad, mert tartotta a tiszteletet az idősebb versenyzőtársa felé. Ám ezt csak ideig-óráig bírta. “Amikor már átlépett egy határt, onnantól már én se türtőztettem magam” – jegyezte meg. “Az, hogy a Zsuzskát folyamatosan kerülgetnem kellett, és még dumált is mellé, folyamatosan hibáztatott, nagyon megnehezítette a dolgomat, és azt éreztem, hogy teljesen el vagyok csúszva mindennel. (…) Olyan szinten hátráltatott, mintha két tonna súlyt kötöttek volna a lábamra, az sem lett volna rosszabb, mint ez a nő” – mondta el.
Amikor Zsuzska azt mondta Szandi halára, hogy mennyire büdös, akkor elszakadt nála a cérna. “A feneked maximum, az büdös, de a halam nem” – akarta rá reagálni – vallotta be a versenynap végén -, de inkább nem mondta ki hangosan.
“Az a baj, hogy nagyobb darab vagy, mint én” – fakadt ki Szandi, mert úgy gondolta, hogy Zsuzsa folyamatosan eltoltja őt a közös főzőlaptól.
„Ott voltam, hogy megütöm” – árulta el utólag Zsuzska, aki már azt is versenyzőtársa fejéhez vágta, hogy bolond, és nem százas.
A séfek döbbenten hallgatták a két versenyző vitáját.
Kiemelt fotó: Sajtóklub