Drámai, amit betegségéről vallott Schumacher Vanda

CS.Á. | 2024. December 01.
Elkeserítő, milyen sokáig nem jutott segítséghez.

Betegségéről vallott Schumacher Vanda, akiről régóta tudott, hogy ADHD-val küzd. Az Egy ritmusban című adásban mesélt arról, hogyan éli meg helyzetét.

„Az általános iskolát egy olyan iskolában kezdtem – egy sima, egyszerű vidéki általános iskolában –, ahol a nagynéném volt az igazgató. Így persze, hogy felvettek, és persze, hogy az volt, hogy nem lehetett kirúgni. De minden egyes héten küldtek fel az igazgatóiba, hogy én vagyok a rossz, hogy én vagyok az, aki nem figyel órán. Sosem tudtam, hogy hol tartunk, amikor olvasni kellett. Utána ebből lett egy olyan szintű szorongás, hogy három hétig kórházban voltam, amikor másodikos voltam, mert még mindig nem tudtam hangosan olvasni. Mert sosem tudtam, hogy hol tartunk. Ott hirtelen rá kellett nézni a papírra, el kellett volna kezdeni hangosan olvasni, és tudtam, hogy az egész osztály rajtam fog röhögni, ami miatt én zavarban vagyok, ami miatt mindenki más csesztetni fog, és ebből olyan szintű szorongás alakult ki, hogy a mai napig megvan. Ott is hagytam az iskolát kilencedikes koromban, és hála Istennek, hogy jött a média. Tudtam valahol dolgozni, lettek végre emberek, akik elfogadtak úgy, ahogy vagyok” – emlékezett vissza Vanda a kezdetekre.

Mint mondja, végül mégis kirúgták ebből az iskolából, majd magántanulóként folytatta tovább. Állapotát pedig annak ellenére sem diagnosztizálták, hogy gyerekként többször is vizsgálták őt, hiába jelentkezett nála az ADHD összes tünete. Felnőttként jutott el arra a pontra, hogy szembenézzen a problémával és eljusson pszichiáterhez.

Exit mobile version