Mint három tojás? Tesóival közös fotót posztolt Gelencsér Tímea

Á.K. | 2025. Január 05.
Édesanyjuk születésnapját ünnepelték, ez volt az apropó a közös fotókhoz. Le sem tagadhatnák egymást.

Azért szeretnék én is sok gyereket, hogy felnőttként majd úgy elkényeztessenek, mint most mi Anyát

– írta posztjában Gelencsér Tímea, a sorok mellé pakolt képen pedig ő látható az édesanyja és a lánytestvérei társaságában. Természetesen a mellépakolt szívecskék sem maradhattak el.

A család hétvégén Tímea édesanyjának születésnapját ünnepelte, és természetesen a három testvér együtt köszöntötte őt fel. Ahogy a Blikk megjegyezte, feltűnő a hasonlóság az édesanya és a három lánya között, akik természetesen egymásra is hasonlítanak.

A Hell Boxing Kings műsorvezetőjének mozgalmas éve volt, 2024-ben a TV2-től az RTL-hez igazolt, és ezzel új lehetőségek nyíltak előtte a szakmájában. Például színpadra léphetett a nagy sikerű Álarcos énekesben is, ahol őt rejtette a kenguru gúnyája.

Exit mobile version