Drámai fejlemények a kórházban ápolt Horváth Éva állapotáról

F.C. | 2025. Január 08.
Kiderült, miért nem kezdhette még meg a balesete utáni rehabilitációját.

Továbbra is kórházban ápolják Horváth Évát, aki tavaly novemberben szenvedett motorbalesetet Balin, aminek következtében nyílt lábszár- és bokatörése lett. A Magyarországon kezelt, egykori szépségkirálynő felépülése akár egy évbe is telhet, mivel jelenleg egy nagyon súlyos fertőzéssel is meg kell küzdenie – írja a 24.hu.

Ez is érdekelhet Megnézem

“Most már lassan azért el kéne kezdeni járni, lassan ki kéne szedni a fixateurt, de ez még nem történt meg, ugyanis elkaptam egy nagyon-nagyon durva fertőzést”árulta el a közösségi oldalán. Elmondása szerint azért nem tart még a rehabilitációnál, mert először ezt a gyulladást kell megszüntetni a szervezetében, amelyből a felépülés több hónapig, sőt akár egy évig is húzódhat. “Hogy ez két hónap – az már biztos –, hogy három hónap, négy hónap, öt hónap, egy év, azt senki nem tudja. (…) Napról napra élünk, és minden nap a kötözésnél derül ki, hogy éppen milyen állapotban van a sebem” – jegyezte meg Horváth Éva.

A kétgyermekes exmodell arról is beszélt a kórházból posztolt videójában, hogy nagyon bízik a magyar orvosokban és abban, hogy sikerül majd legyőznie a fertőzést, ami megtámadta a szervezetét.

Kiemelt fotó: Sajtóklub

Exit mobile version