Így él most a Csillag születik 14 évvel ezelőtti győztese, László Attila 14 évesen nyerte meg a tehetségkutatót

F.C. | 2025. Január 10.
László Attila nevét 2011-ben ismerte meg az ország. Most kiderült, mi lett vele azóta.

László Attila a Csillag születik 3. szériájának legkiemelkedőbb énekese volt: 14 évesen zsebelte be a győzelmet és az azzal járó 12 millió forintos nyereményt is. Mára már felnőtt férfivé érett az egykori tini; elárulta, mi történt vele a 2011-es tehetségkutató műsor óta.

Kiderült, a Kézdivásárhelyről származó előadó azóta is a zenével és az énekléssel foglalkozik. Magyarországon, Erdélyben és külföldön is egyaránt koncertezik. Bár a médiában alig szerepel, így is hatalmas a rajongótábora. “Sok lehetőséget adott a Csillag születik, a mai napig szívesen tekintek vissza rá. (…) 14 évesen másképp fogja fel az ember a műsort és az ezzel járó hírnevet, de szerencsére a szüleim mellettem voltak, hogy tanácsot adjanak és hogy ne szálljak el a hitelen jött sikertől. A mai napig támogatnak, és örülnek annak, hogy ezzel foglalkozhatok”árulta el a Blikknek.

A ma már 28 éves énekes a 12 milliós fődíj sorsáról is vallott: “A nyereményt jól használtuk fel, szerényen éltünk és élünk és a mai napig. (…) Azzal a mentalitással éltünk, hogy befektetjük. Viszonylag későn tettük meg ezt, de a megélhetésünkre és a jövőnkre fordítottuk”.

Arról is beszélt a bulvárlapnak László Attila, hogy boldog párkapcsolatban él 5 éve. “Én szemeltem ki még 2019-ben, amikor a nézők közt szurkoltam az egyik ismerősömnek a Sztárban Sztár élő adásán. A párom is statisztaként jött” – mesélte a kozmetikusként dolgozó barátnőjéről az énekes, akinél a családalapítás még nincs tervben. “Mindketten építgetjük a karrierünket. (…) Vele tervezem a jövőt, aztán majd meglátjuk, hogy alakítja a sors. (…) Jelenleg élvezzük azt, ami van, minden együtt töltött élménynek örülünk” – mondta el.

Kiemelt fotó: Sajtóklub

Exit mobile version