Mozgás, mozgás, mozgás! ‒ Balogh Robin

Eisberg | 2013. Április 13.
Három edzésmódszer, három külön út: ami összeköti őket a kemény edzés és a könnyű falatok. Ezen a héten Balogh Robin Arnold Classic ifjúsági második helyezett testépítő beszél edzésmódszeréről és a hétköznapi fittség titkáról.

„Én két napot sem bírok ki mozgás nélkül. Egyszerűen nem érzem jól magam a bőrömben. Ez már gyerekkoromban is így volt. Mint a legtöbb fiúnak, nekem is a foci volt a kedvencem. Kilenc évesen kezdtem el sportszerűen játszani és hat évig a futball töltötte ki a napjaimat. Ez idő alatt megfordultam Budapest három legpatinásabb klubjában (MTK, Vasas, Ferencváros), a legtöbbet a Fradinál játszottam, ekkor kerültem be az U17-es válogatottba is. Bár imádtam játszani, ez idő alatt nagyon sok sérülésem volt, ami nem csak az előmenetelemet gátolta, de végül a focitól is elvette a kedvem. Utána nem tudtam mihez kezdjek, de hiányzott a mozgás, így elkezdtem bokszolni. Az edzőm nagyon elégedett volt a teljesítményemmel és szerette volna ha versenyeken is indulok, de őszintén szólva a pofonokat adni szerettem, kapni kevésbé.

 

A testépítés már ekkor része volt az életemnek. A foci mellett is jártam konditerembe erősítésként, a boksz mellett pedig tovább növeltem az edzés intenzitást. A helyes edzésmódszerrel sem volt gondom, mivel édesanyám fitnesz edző, édesapám pedig személyi edző és testépítő. A boksz után döntöttem úgy, hogy folytatva a családi hagyományokat, a testépítés lesz a fő sportágam és a döntésemet azóta sem bántam meg. Ez az életforma ugyan heti öt edzéssel jár, de nekem az intenzív mozgás sosem teher volt, hanem öröm, és az eredménye is megvan. Az elmúlt években itthon számtalan versenyt megnyertem, többek között a Goda Lajos Emlékversenyt, emellett harmadik helyezett lettem a tavaly Budapesten megrendezett IFBB Junior és Masters Testépítő és Fitness Világbajnokságon és ezüst érmet szereztem a madridi Arnold Classic Europe-on Athletic Physique kategóriában. Most a májusi Európa Bajnokságra készülök, ahol remélem szintén dobogósként végzek.

A kemény edzésnek, a szakmai sikereken túl, van még egy előnye: egyre jobb személyi edző is leszek. A testépítésben kiemelt szerepe van a táplálkozásnak. Közkeltű vélekedés, hogy a fittséghez a szénhidrátok elhagyása elengedhetetlen, de ez nem feltétlenül igaz, mert például az izomtömeg növelésnek alappillére a szénhidrát. Habár a testépítés a formára koncentrál, a legfontosabb, hogy az ember egészségben, fitten töltse az életét. Ha valaki hetente 3-4 órát szán mozgásra ‒ mindegy hogy fut, biciklizik vagy lemegy a konditerembe ‒ és megfelelően táplálkozik, akkor az már jelentős változást hoz a kondíciójában. A táplálkozásnál nagyon fontosnak tartom, hogy ne divat diétákat kövessünk, hanem az étkezési szokásainkat átfogóan változtassuk meg. Kerülni kell a fehér kenyeret, a zsíros édességeket, helyette zöldségeket, salátákat, gyümölcsöket és húsokat kell enni. A férfiak egy része leszólja a salátákat, de rosszul teszik.
A saláták kiváló beltartalmi értékekkel rendelkeznek emellett magas rosttartalmuk miatt jól telítenek is, így éhezés nélkül válthatók ki például a zsíros köretek.
A konyhakész salátástálak pedig egy könnyű ebédnek is megfelelnek, és még főzni sem kell.”

 

Ha szeretnél Balogh Robinnal edzeni és megújulni, akkor játssz a személyre szabott edzéstervért és gyere el a május 11-i eisberg-FitBalance Arénába, ahol ingyen kipróbálhatod milyen az igazi kondi-élmény!

 

 

Exit mobile version