Felőröl a bizonytalanság: nappal feszült vagyok, éjjel nem alszom (x)

hirdetés | 2020. Június 01.
Kata két éve indította el saját vállalkozását, ami hónapról hónapra egyre jobb eredményeket hozott. Tavasszal azonban minden megváltozott, és Kata vállalkozásának sikere egyik napról a másikra veszélybe került. A bizonytalanság megnehezíti a 35 éves nő mindennapjait, a stressz úrrá lett az életén…
Felőröl a bizonytalanság: nappal feszült vagyok, éjjel nem alszom (x)


Ingerültté, kiszámíthatatlanná tett a bizonytalanság

Évekig kőkeményen dolgoztam, és mellette kitaláltam, majd felépítettem a saját vállalkozásomat. Sok energiát és munkát fektettem bele, hogy sikeres legyen a cégem. Hónapról hónapra építkeztem, egy év elteltével pedig pár alkalmazottat is fel tudtam venni. Sajnos az idén tavasszal ez a siker veszélybe került, és a bizonytalanság még most sem múlt el. Korábban tudtam tervezni, előre kiszámítani a lehetőségeket, most azonban folyton változik a piaci környezet, soha nem tudhatom pontosan, hogy mi fog következni. Esténként terveket latolgatok, lehetséges forgatókönyveket vázolok fel, és mellette azon is gondolkodom, mihez fogok kezdeni, ha a vállalkozásom végül minden erőfeszítésem dacára csődbe megy. Egyre stresszesebb lettem, a kollégáimmal ingerült voltam, láttam az idegességet az arcukon amikor megemeltem a hangomat. Mostanában gyakran éreztem, hogy szaporábban ver a szívem, a bizonytalanság és a feszültség miatt este sem tudtam ellazulni.

Hiába sötétítettem be, mégsem jött álom a szememre

Soha nem voltam jó alvó, mindig nehezen kapcsoltam ki esténként, ám most különösen nehéz volt. Minden szabályt betartottam: elalvás előtt nem néztem filmet, éjjelre besötétítettem, bekapcsoltam a légkondit, hogy jó hűvös legyen, vékony hálóruhát húztam, és sem kávét, sem teát nem ittam már este. Mégsem jött álom a szememre. Azt gyanítottam a bizonytalan jövő miatt tartósan rám nehezedő stressz lehetett az oka.

Segített a Sedacur forte

A titkárnőm ajánlotta a Sedacur fortét. A három gyógynövény, a valeriána, a komló, és a citromfű kombinációját tartalmazó gyógyszer napközben oldja a feszültséget, esténként pedig segít elaludni. Recept nélkül kapható a gyógyszertárban. Egy ideje már szedem a Sedacur fortét, és azt veszem észre, hogy esténként kezdek ellazulni. Bár még mindig sokat gondolkodom, egy idő után mégis sikerül elaludnom. A napközben érzett feszültségem is csökkent: nyugodtabban, tiszta fejjel tudok gondolkodni és döntéseket hozni. A Sedacur forte nem tompítja a koncentrációt, és autót is tudok vezetni a szedése mellett. Már nemcsak 30, hanem 60 darabos kiszerelésben is kapható.

Vény nélkül kapható gyógyszer

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL

OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT,

GYÓGYSZERÉSZÉT!

Exit mobile version