Ha éppen nincs pasid, ezt az intim panaszt akkor is kezelned kell! (x)

hirdetés | 2021. Március 01.
Zsanett nem akart a női nyavalyákkal foglalkozni, hiszen úgysem járt éppen senkivel és semmije nem fájt. Abban bízott, hogy a kellemetlen szagú folyás majd „magától” is elmúlik. A barátnője szerencsére felvilágosította, miért kell mégis megszabadulni a fertőzéstől.
Ha éppen nincs pasid, ezt az intim panaszt akkor is kezelned kell! (x)

„Felelőtlenül viselkedtem”

„Mint annyian mostanság, én is otthonról dolgozom és nem járok szinte sehová, ezért nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget a hüvelyfolyásnak – meséli a 26 éves Zsanett. – Jelenleg még barátom sincs, ezért nem is nagyon érdekelt, hogy kicsit bőségesebb lett a váladék mennyisége. Egy idő után persze már zavart, hogy folyton nedves a bugyim, és valami furcsa, halra emlékeztető szag is meg-megcsapta az orromat, de bíztam benne, hogy ahogy jött, majd ugyanúgy el is múlik magától ez az egész. Fel sem merült, hogy akár komolyabb bajom is lehet egy kis folyás miatt, hiszen végül is nem fájt semmim. Nem is szóltam az egészről senkinek, egyedül a legjobb barátnőmnek említettem meg a problémámat. Mire ő rögtön közölte, hogy minden jel szerint bakteriális hüvelyfertőzésem van, ugyanis az okoz ilyen bűzös és bőséges, ugyanakkor színtelen hüvelyfolyást. A barátnőm ezek után szabályos kiselőadást tartott arról, mennyire felelőtlenül viselkedtem, hiszen a kezeletlenül hagyott bakteriális fertőzés könnyen tovább is terjedhet, akár súlyosabb szövődményeket okozva.

Sikerült észhez térítenie, úgyhogy nem halogattam tovább a dolgot, hanem felkerestem a nőgyógyászomat a problémámmal, valamint a barátnőm javaslatára Vitagyn C hüvelykrémet is elkezdtem használni, így végül sikerült megszabadulnom a kellemetlen hüvelyfolyástól” – zárta a történetet megkönnyebbülve Zsanett.

Hogyan segít a Vitagyn C hüvelykrém?

A Vitagyn C hüvelykrém a bakteriális hüvelyfertőzés (illetve a húgyúti fertőzések) kiegészítő kezelésére javasolt készítmény, amely recept nélkül megvásárolható a gyógyszertárban. Tejsavat, ezüstöt, C-vitamint és prebiotikumot tartalmaz. Speciális összetételével képes helyreállítani az egészséges, savas hüvelyi pH-t, ami védelmet nyújt, hiszen a savas közeg nem kedvez a káros baktériumok szaporodásának. A Vitagyn C hüvelykrémben található prebiotikum ugyanakkor elősegíti a hüvelyben élő jótékony tejsavtermelő baktériumok (Lactobacillusok) szaporodását, ezzel is támogatva a normál hüvelyflóra regenerálódását, illetve fenntartását. A készítmény dobozában praktikus, egyszer használatos applikátorok is találhatók, amelyekkel a krém pontosan és higiénikusan adagolható. A hormonmentes, ezért a várandósság és a szoptatás időszakában is biztonságos a használata.

Ezért ne hanyagold el a bakteriális hüvelyfertőzést

Zsanett barátnője jól tudta: a bakteriális vaginózist valóban nem tanácsos kezeletlenül hagyni, mert a fertőzés tovább terjedhet a méhszáj, a méh, illetve a kismedence egyéb szervei felé. Szövődményként kismedencei gyulladás alakulhat ki, várandósoknál pedig megnő a spontán vetélés, illetve koraszülés kockázata, továbbá a szülés utáni fertőzések veszélye. A hüvelyben túltengő baktériumok ugyanakkor átterjedhetnek a húgycsövön keresztül a húgyhólyagba, és így hólyaghurutot is előidézhetnek – elhanyagolt hüvelyfertőzés esetén akár vissza-visszatérő jelleggel is.

 

A legjobb elkerülni a bajt

Sokat tehetsz a bakteriális hüvelyfertőzés megelőzéséért, ha csupán ezt a pár jó tanácsot megfogadod:

·         az átizzadt alsóneműdet azonnal cseréld le (pl. edzés után)

·         WC-használat után mindig elölről hátrafelé töröld magad

·         ne vidd túlzásba az intim higiéniát: pl. soha ne öblítsd ki a hüvelyed (kivéve, ha orvos írja elő az irrigálást), és hanyagold az illatosított WC-papírok, tamponok, betétek és egyéb intim kenceficék használatát.

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz bakteriális hüvelyfertőzés kiegészítő kezelésére

 

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL

A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG

KEZELŐORVOSÁT!

Exit mobile version