A vas testünk számtalan életfontosságú folyamatában vesz részt, többek közt az oxigént szállító hemoglobin egyik alapvető alkotóeleme. A vas továbbá nélkülözhetetlen a sejtek energiatermelő folyamatainak fenntartásában, illetve szükség van rá az enzimrendszerek működéséhez, valamint az idegrendszeri folyamatok fenntartásához is.
A vasra a jól működő immunrendszernek is szüksége van. Az elégtelen vasellátottság az ellenállóképesség csökkenéséhez vezet, ezért könnyebben megbetegszünk. Betegség alatt a vasfelszívódás is zavart szenved, ezzel tovább súlyosbodik a vashiány, így gyakran előfordul, hogy amint az egyik betegségből kilábalunk, máris jön a másik. A szánkban megjelenő fájdalmas hólyagos elváltozás, az afta vagy az ajakherpesz ugyancsak az immunrendszer gyengeségét jelzi.
Ha a különböző élettani feladatok ellátására nem áll rendelkezésre elegendő vas, akkor a hiány pótlására a raktározott vaskészletet mozgósítja a szervezet. Ennek következtében először a raktárvas mennyisége fogyatkozik meg. Ha a vasraktárak teljesen kimerültek, akkor a vérképzésünk is csökken, és már nem egyszerű vashiánnyal, hanem annak súlyosabb formájával, vashiányos vérszegénységgel állunk szemben.
A vashiány tünetei lehetnek
Fáradtság, kimerültség mellett szédülés, fejfájás és légszomj is jelentkezhet, de a kábaság, sápadtság, a hideg végtagok, hajhullás, elváltozások a körmökön, ingerlékenység, csökkent koncentrálóképesség és a betegségekre való fogékonyság egyaránt jelezheti a szervezet vashiányát. A nem túl jellegzetes tünetek miatt a problémát nem mindig könnyű időben felismerni, inkább csak akkor, ha már súlyosabb tüneteket és vérképeltéréseket is okoz.
Mit tehetünk? Reformáljuk meg az étrendünket!
- A vas legfontosabb természetes forrásai az állati eredetű táplálékok – máj vagy a tonhal, vörös húsok (disznó- és marhahús) –, de ezen felül magas vastartalmú a spenót, a mandula, a tökmag és a lencse is.
- A C-vitaminban gazdag ételek segítik a vas felszívódását, így vashiány esetén gondoskodnunk kell megfelelő bevitelükről. A B-vitaminok szintén hasonló hatással bírnak, B-vitamin forrás például a petrezselyem, a dió, a mogyoró, valamint a zöldborsó.
Fontos! A vas felszívódását számos étrendi tényező gátolhatja, így például a tejtermékekben található kalcium vagy a gabonafélék fitát- és lektintartalma, a koffein, valamint a tea tannintartalma.
Ne feledjük! Súlyos vashiányos állapotnál nem elég az étrend megreformálása, ilyenkor már szükség van szakember által irányított gyógyszeres kezelésre, amely akár fél évig is eltarthat.
Vashiány kezelésére érdemes garantált és ellenőrzött minőségű készítményt választani, olyat, amelynek hatását klinikai vizsgálatok igazolják. Ha vaspótlásra van szükségünk, akkor feltétlenül ellenőrizzük a készítmény elemi vastartalmát, ami 100 milligramm körüli mennyiségben ideális.
Tudtad? Felnőtteknél a napi vasveszteség kb. 1-2 milligramm, ennek pótlásához a táplálékunknak ezért minimum napi 8-10 milligrammnyi vasat kellene tartalmaznia, mivel abból csupán 1-2 mg tud hasznosulni a szervezetben.