Mert társasozni jó!

MATEHETSZ | 2013. Október 28.
Az általa felépített modellt csak úgy emlegetik országszerte: a "hejőkeresztúri csoda". Kovácsné dr. Nagy Emese most hivatalosan is Jó Ember lett.

             Kovácsné dr. Nagy Emese

Van egy, sőt ma már nem is csak egy iskola Magyarországon, ahonnan alig-alig hiányoznak a gyerekek. Nem csupa jó tanuló, nem is csupa tehetség jár ezekbe az iskolákba, de olyan játékos módszerekkel tanítják őket, ami örömtelivé és sikerélményt adóvá teszi a tanulást kiemelkedő képességűeknek és kevésbé jó adottságúaknak egyaránt. A hejőkeresztúri modellt ma már több iskola is átvette és sikerrel működteti.

Ez egy olyan történet, ami reményt és hitet ad mindazoknak, akik elkötelezetten dolgoznak egy olyan célért, ami nem azonnal, hanem hosszú távon hozza meg a kívánt eredményt. A borsodi községben, Hejőkeresztúron működik a IV. Béla Körzeti Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda, melynek első embere, Kovácsné dr. Nagy Emese több mint egy évtizede alkalmazza sikerrel a Stanford Egyetemen elsajátított és a hazai körülményekre adaptált Komplex Instrukciós Programot (KIP).

A hátrányos helyzetű gyermekek integrált oktatását célzó program Amerikában spanyolajkú fiatalok beilleszkedését volt hivatott segíteni. Kovácsné dr. Nagy Emese egy olyan településen kezdte meg a munkát, ahol a lakosság húsz százaléka roma, az iskolaköteles gyerekek szüleinek több mint a fele a nyolc osztályt sem végezte el. És mindezek mellé jöjjön egy más okból megdöbbentő adat: a hejőkeresztúri iskola diákjai ma rangos nemzetközi versenyeken képviselik Magyarországot, a továbbtanulási ráta pedig 100 százalék (!).

Kovácsné dr. Nagy Emese munkássága példa értékű: a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) tehetséggondozó továbbképzéseinek egyik szerzője és oktatója, a Tehetséghidak Program Tudományos Tanácsadó Testületének tagja többek között arról beszél a tehetseg.hu honlapon megtekinthető kisfilmben, hogy immár tizenegy magyar iskolában alkalmazzák sikerrel a módszerét. A kivételes teljesítményt nemrég a Médiaunió Alapítvány által felkért zsűri ismerte el, amikor a “Jó embert keresünk – Keressük Magyarország példaképeit”pályázatra érkezett félezer jelölés közül Kovácsné dr. Nagy Emesét is kitüntette, akinek már papírja is van arról, hogy jó ember…

Filmünkön Kovácsné dr. Nagy Emese beszél arról, hogy lehet az iskolában használni a stratégiai táblajátékokat – a gyerekek legnagyobb örömére.

A kisfilm itt tekinthető meg: http://tehetseg.hu/aktualis/kovacsne-dr-nagy-emese-jo-ember

Fotó: MATEHETSZ – Mayer András

Exit mobile version