A tehetség sokszínű – programok egy hónapon át – mindenkinek

nlc | 2014. Március 19.
Előttünk a tehetség hónapja: március 25-től egy hónapon át a fővárostól a kistelepülésekig országszerte rengeteg helyszínen több mint 100 féle program keretében kínálnak a szervezők nagyszerű alkalmakat arra, hogy a gyerekek megmutassák vagy felfedezzék saját képességeiket, a szülők pedig a szakértők által vezetett előadásokon és beszélgetéseken nyerjenek részletesebb képet és ismeretet arról, mit is kezdjenek a tehetséges, cseperedő nemzedékkel. A programok kavalkádjából válogattuk ajánlónak az alábbiakat.

Tehetséglabirintus – vendégünk : Tóth Vera

A tehetség hónapja nyitánya a Tehetséglabirintus – családi tehetségnap – március 22-én a budapesti MoM Kulturális Központban. Az egész napos ingyenes programsorozat műhelyeiben minden érdeklődő fiatal, szülő és tehetséges gyerekek talál magának izgalmas elfoglaltságot. Térképezd fel magad az Érdeklődés térképével, készíts városmakettet az építészműhelyben, alkoss a képzőművészeti műhelyben, kísérletezz a Kutató Diákokkal, bábozz, játssz startégiai társasjátékokat! A legkisebbek az ovis sarokban játszhatnak, kézműveskedhetnek. Délután 13.00 órától kerekasztal-beszélgetésre várják a közönséget a televíziós tehetségkutató műsorokról, ahol műsorkészítők, mentorok és pszichológusok mellett Tóth Vera Megasztár-nyertes énekesnő is megosztja véleményét a hallgatósággal. 10.00 és 15.00 óra között folyamatosan lehet bekapcsolódni a műhelyekben folyó munkába, játékba. Az érdeklődők a gyerekeknek szóló programok mellett megismerkedhetnek a különböző tehetségterületek azonosításának módszereivel és képet alkothatnak a tehetséggondozó hálózat kínálta lehetőségekről is.

Időpont: március 22. 10:00-15:00
Helyszín: Budapest, MOM Kulturális Központ

Tehetségnapok

A tehetség hónapja keretében az ország tíz pontján szerveznek Tehetségnapokat, ahol a régió kiemelkedő fiataljai mutatkoznak be színpadi produkciókkal, előadásokkal, koncertekkel, kiállításokkal. Tehetségnapot szerveznek például március 26-án Poroszlón, március 30-án Dunaújvárosban, 31-én Tokajban, április 10-én Bonyhádon, 11-én Nyíregyházán és 12-én Nagykanizsán.

Szülői klubok – szakértők tanácsai

Számos településen szerveznek az érdeklődő szülők számára előadásokat, klubesteket, ahol a pszichológusok, tehetségfejlesztő szakértők mutatják be a tehetségazonosítás módszerit és a fejlesztési lehetőségeket. Választ kaphatunk kérdéseinkre: Milyenek is a digitális generáció tehetségei? Előny-e vagy hátrány a tehetség az iskolarendszerben? Mit tehet a szülő és mi az iskola, a Tehetségpont feladata a gyerek képességeinek felismerésében, kibontakoztatásában? 

Kreatvitásfejlesztő akciók, alkótónapok

Az ország számos pontján várják az alkotó kedvű fiatalokat különböző képzőművészeti, kézműves, drámajáték, zenei és táncprogramokra, amelyeken nemcsak a kiemelkedően tehetségesek, hanem minden érdeklődő kipróbálhatja, milyen tevékenységekben leli kedvét.. Az alkotónapok során mód nyílik megismerkedni a tehetségfejlesztő műhelyek módszereivel, akiket pedig magával ragad a tevékenykedés öröme, a későbbiekben be is kapcsolódhatnak egy-egy Tehetségpont munkájába.

Valamennyi rendezvényre a belépes ingyenes.

Exit mobile version