Itt a tavasz – töltsük újra a kicsik vitaminranktárait!

Milumil | 2014. Szeptember 22.
A hosszú tél után bizony a kisgyerekek vitaminraktárai is kimerülnek, az immunvédelem hatékonysága csökken. Ha a tavasz beköszöntével tudatosan igyekszünk megerősíteni az 1–3 évesek immunrendszerét, elkerülhetjük, hogy az első meleg napsugarak a betegágyban érjék őket.

A kisgyerekek vitaminkészletei tavaszra olyannyira kimerülhetnek, hogy éppen akkor betegszenek meg, mikor beköszöntene a jó idő. A bölcsődéből vagy óvodából hazafelé menet egyre vonzóbb célpont a játszótér. Kezdődik a nagyüzem, a kismotorok döcögését már messziről hallani. A “játszótéri” kismamák is egyre gyakrabban beszélnek meg közös programokat – igazán kár lenne kimaradni a jóból, és ehelyett a négy fal között tölteni az első madárcsicsergős, napfényes délelőttöket.

 

Még ha törekszünk is arra, hogy minőségi, tartósítószer- és vegyszermentes élelmiszerrel lássuk el a családot, a friss zöldségekre és gyümölcsökre a tavasz kezdetén még várnunk kell.  Tavasszal az ember vitaminszükséglete fokozódik, az élelmiszerek vitamintartalma ugyanakkor csökken. A burgonya például C-vitamin-tartalmának több mint egyharmadát elveszti tavaszra. A széles körben elterjedt vitaminkészítmények igen jó szolgálatot tehetnek ezekben a szűkös hetekben. Törekedjünk arra, hogy a gyerekek elsősorban elegendő D- és C-vitamint kapjanak. De fontosak lehetnek például a cinktartalmú készítmények is, ezek ugyanis felgyorsítják a gyógyulást. A vas hiánya szintén gyengíti az immunrendszert, annak felszámolása megfelelő vastartalmú vitaminkészítménnyel enyhítheti a tavaszi fáradtság tüneteit.

Érdemes a vitaminok pótlását olyan táplálék formájában beépíteni a gyermekek étrendjébe, amit szívesen esznek és isznak. Jó választásnak tűnhetnek a junior gyerekitalok, hiszen az 1–3 évesek számára optimális arányban tartalmaznak vitaminokat és ásványi anyagokat.

Ha sikerül megúsznunk a tavaszi betegséget, töltsünk minél több időt a szabad levegőn! A játszótéren kergetőzve a kicsik vérkeringése felpezsdül, javul a szervek oxigénellátása, a napfény hatására pedig a szervezet maga is képes D-vitamint előállítani. Ne feledjük ugyanakkor azt sem, hogy az alapos testmozgást pihentető alvás kövesse – figyeljünk arra, hogy a kicsik esténként időben kerüljenek ágyba.

További információk

Exit mobile version