Ez az anyuka megengedte, hogy kislánya rózsaszínre fesse a haját, és nagyon jó oka volt rá

nlc | 2017. Augusztus 08.
Egy anyuka szerint próbáljunk meg többször igent mondani gyerkeink elsőre talán furának hangzó kéréseire, ugyanis sosem tudhatjuk, mennyi közös idő adatik meg nekünk.

A gyerekek időről időre előrukkolnak valamilyen agyament vággyal, amit azonnal teljesíteni akarnak. Ez különösen igaz a kamaszlányokra. Rachel Ann Carpenter lánya már tavaly is megkérte édesanyját, hadd fesse rózsaszínre a haját, de anyukája akkor nemet mondott. A kis Nevaeh pár nappal később táborozni indult, ahol egy tragikus balesetben tűz ütött ki, a kislány bőrének pedig jelentős százaléka megégett.

Nevaeh szerencsére jól van, bár az égési sérülések örök életére elkísérik őt. Édesanyja azonban valami mást is tanult az esetből: “Az élet túl rövid ahhoz, hogy mindig nemet mondjunk.” Rachel Ann idén rábólintott lánya extrém hajszínére, ugyanis ahogy ő látja, nem az ilyen apró dolgok feletti felesleges szigorúság a fontos, hanem hogy boldoggá tegye kislányát.

És persze azt Carpenter sem állítja, hogy mindent ész nélkül meg kell engedni a gyerekeknek, annyiban biztos igaza van, hogy nem érdemes mindig, a gyerekek összes, kissé bizarrnak hangzó kérésére csípőből nemmel válaszolni. 

Independent

Exit mobile version