A IV. B és az Eszeveszett Orlando

K.Zs. | 2001. Június 02.
A tanár úr olykor játszi könnyedséggel, olykor veszett dühvel próbálta megértetni a gondjaira bízott osztállyal, hogy Itáliát nagyon kell szeretni. A negyedik bé osztály, a monori József Attila Gimnázium elsõ olasz tagozatos csoportja kiemelt óraszámban nemcsak a ragozást tanulta meg…

…A tanár úr átszellemült leírásai nyomán az egész osztály ott bolyongott a Sixtusi kápolnában, járta Dante Infernójának bugyrait, ott állt Leonardo festőállványa mellett. Vagy ácsorgott az osztályterem előtti folyosón, mert amikor egy kezdetleges diaképen nem volt képes felismerni Jónást és a cethalat, a tanár úr mind egy szálig kizavarta a fafejű társaságot, tajtékozva, hogy ennyire ifjan nem tud eléggé kinyílni a szépre, a tudásra.

Osztálytalálkozó

A negyedik bé a napokban tartotta érettségi találkozóját, s persze ez alkalommal megint – mint ötévenként mindig – felemlegették Jónást és a cethalat, s az ennek okán rajtuk esett sérelmet. S tudták, ahogyan tudták már az első ötéves találkozón is, hogy a tanár úr életművének része a negyedik bé, hogy minden igyekezete, dicsérete és dühe őket tette gazdagabbá és fogékonyabbá.

A tanár úr titka

A tanár úr, Simon Gyula mindeközben Ariostóval is birkózott. Simon Gyulának több évtizedes munkájába került, hogy a teljes, tökéletes fordítás elevenné tegye a palotagróf históriáját. A negyedik bének sejtelme sem volt róla, hogy osztályfőnökük azért ül be boldog örömmel a pártértekezletekre és a különféle politikai fejtágítókra, mert közben szorgalmasan jegyzetelhet, fordíthatja Ariostóját. Néhány évbe telt, míg “lebukott”, akkor is véletlenül. Alkotása mindenesetre remekmű: negyvenhat énekből, négyezer-nyolcszáznegyvenhét oktávból harmincnyolcezer-kétszázharminchat tizenegy szótagú verssorból áll az eposz, csaknem háromszor hosszabb az Isteni színjátéknál. Munkának, szenvedélynek sem mindennapos vállalkozás, választás. Azt hinné az ember Simon Gyulát dicsőség övezi az elkészült fordítás, a szakmai és emberi siker nyomán. Hiszen közben végzett gimnáziumi osztályok kerültek ki a keze alól, rábízták az iskola igazgatását is.

A nevelő munka

De mert eközben olykor pályázatokat nyervén, Itáliába utazhatott könyvtárakat bújni, régi kéziratokba, könyvekbe temetkezni, Monor városának képviselő-testülete ezt roppant mód nehezményezte, a jutalmazásokból rendre kihagyták, s megkapta utóbb azt is: ha szerelmes Olaszországba, menjen rikkancsnak Rómába. Mert hát mi is az iskolaigazgatói, pedagógia munka lényege minálunk általában? Hogy a képviselő-testület elé részletes elemzés kerüljön arról, minő építéstechnikai részletek miatt ázik be az intézmény tetőzete – aminek megjavítására egyébként nemigen futja a költségvetésből.

Vissza az ifjúságba

A negyedik bé most, hogy megtartotta az érettségi találkozót, s negyvennyolc évesen, megint boldogan visszavedlett pár órára diákká, ismét próbálta megköszönni volt osztályfőnökének, hogy olyan közösséggé lett, amely évtizedek elmúltával is örömmel emlékszik diákéveire. S ha csak teheti, kézzelfogható jelét is adja ennek. Mint amikor egy pilótává lett IV. bés a kiemelt személyeknek járó megkülönböztetett helyen és figyelemmel vitte egyik olaszországi útjára a tanár urat, amikor meglátta a nevét az utaslistán.

Minden út Rómába vezet?

Simon tanár úr közben nyugdíjba vonult, nagyapai feladatainak él – és Ariostónak, hiszen a magyar Ariosto-irodalom igen szegényes, még ha a nagy mű fordítása, amelyben legmagasabb irodalmi kifejezését nyeri el a reneszánsz tizenhatodik század, a cinquecento derűs életöröme, lendülete, ugyanakkor iróniája és artisztikuma, s legkülönbözőbb, legellentmondásosabb vonásait is szintézisbe fogó harmóniája – készen van is. A hajdani negyedik bé pedig végre együtt, a tanár úr idegenvezetésével, Rómába készül.

Exit mobile version