Fiatalon centisre vágatta a haját, megjátszotta a hülyegyereket. Most komoly, szemüveges. Tanár uras. Harminchárom évesen nagyapát játszott az Eldorádóban, három éve fociőrült fiút a 6:3 című filmben. Nemrég volt a negyvenhetedik születésnapja. Hamarosan Széchenyi Istvánt alakítja harmincéves korától a hatvankilencedik évében bekövetkezett haláláig. Annak is van előnye, ha egy színész nem hősszerelmes típus. Az idő neki dolgozik: belül érleli, kívül erősíti a karakterét. Nem öregíti. Több mint tíz éve játsszák – Gáspár Sándorral ketten – Mroz˘ek Stripteasét egyazon hőfokon, semmit sem veszítve a kezdeti lendületből. A Művész Színházban kezdték, onnét jöttek át a Komédiumba, és csodájukra járnak a fiatalok. Pedig a kétszemélyes abszurd vígjáték nem könnyű élvezet.
– Egy van, amelyre nem vagyok büszke, ez fájó emlék. Nem árulom el, hogy melyik az. A többit mindet szerettem. Persze, kapok kevésbé jókat is, csak azokat nem szoktam elvállalni. Ahol nem meghatározható a stílus, a szellemiség, abban nem veszek részt. Melyik a legkedvesebb? A színháziak közül talán A hetvenkedő katona és a Tartuffe. Filmekben A tanítványok, az Eldorádó, a Redl ezredes, az Uramisten, a 6:3, vagy most a Glamour, amelyet Oscarra is jelöltek. Végül nem került be a legjobb öt közé, így is nagyon büszke vagyok rá.
– Korban már valószínűleg kifelé tartok. Lehet, hogy a legnagyobb feladatok ezután jönnek, de túljutottam a középkor derekán, és innentől már fogynak a férfiszerepek. Az erő is fogy. Más kérdés, hogy igyekszem magam karbantartani testileg, lelkileg, szellemileg, mégis mindenért sokkal jobban meg kell küzdenem, mint korábban.
– Inkább lelki, bár nem lehet különválasztani a kettőt. Amikor kívül talán még nem látszik semmi, legbelül már jelzi a lélek – a legérzékenyebb mérőműszer –, hogy hol észlelhető lemaradás. Az agyban vagy a fizikumban. Ilyenkor kell erősíteni. A foci nálam gyerekkori nagy szenvedély, és elkísér, amíg mozogni bírok. Bár az is lehet, hogy az ötvenedik születésnapomon rendezek egy nagy focimeccset, és ott jelentem be: „Fiúk, szép volt, köszönöm, befejeztük.” Utána már csak teniszezni fogok, és futkosni, úszkálni néha. Egyre többet sérülök. Talán, mert szertelen vagyok. Türelmetlen. Ez a legrosszabb tulajdonságom. Nem vagyok képes kellő mértékben bemelegíteni, és a végén sem várom ki, hogy az izmaim fokozatosan lehűljenek.
– Erre még rá is játszottam, hogy kevesebb legyen a konfliktusom. Bolondabbnak tettettem magam a valóságosnál. Ez sok mindentől megmentett, ugyanakkor veszéllyel is járt. Egy idő után az a sok bolondság beépült a személyiségem megítélésébe, és le kellett faragnom belőle. Újabban szenvedélyemmé vált az olvasás. Rengeteget olvasok, bár nem eleget. A napi sajtóba is belenézek, válogatva, ha van időm rá, és naponta olvasom a Bibliát. És akkor itt van még a XX. századi magyar irodalom, csupa remekmű, és annyi, hogy soha nem jutok a végére. Születésnapomra Széchenyi-műveket kaptam ajándékba. Őt olvasni a legnagyobb élmény. Nemcsak azért, mert ő a legnagyobb magyar, hanem morális írónak is a legnagyobb.
A teljes interjút itt olvashatod el!